Piliscsaba, 2010. 04. 04. húsvét vasárnap

 

Igehirdetõ: Kézdy Péter

 

Jelenések könyve 1,9-18 Én, János, testvéretek és társatok Jézussal a szenvedésben, a királyságban és az állhatatosságban, a Patmosz nevû szigeten voltam az Isten igéjéért és Jézus bizonyságtételéért. Lélekben elragadtattam az Úr napján, és hátam mögött hatalmas hangot hallottam, mintha trombitáltak volna, amely ezt mondta: "Amit látsz, írd meg egy könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek: Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Thiatirába, Szárdiszba, Filadelfiába és Laodiceába". Megfordultam, hogy lássam, milyen hang szólt hozzám, és amikor megfordultam, hét arany gyertyatartót láttam, és a gyertyatartók között az Emberfiához hasonlót: hosszú palástba volt öltözve, mellén aranyövvel körülövezve; feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a tûz lángja; lába hasonló volt a kemencében izzó aranyérchez; hangja olyan, mint a nagy vizek zúgása; jobb kezében hét csillagot tartott, szájából kétélû éles kard jött ki, és tekintete olyan volt, mint amikor a nap teljes erejével fénylik. Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, õ rám tette jobbját, és így szólt: "Ne félj, én vagyok az elsõ és az utolsó, és az élõ: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.”

 

**A feltámadott Krisztus gyülekezete**

 

A Jelenések könyvébõl hangzik az ige ezen húsvéton, az Apokalipszisbõl, a Bibliának ebbõl a titokzatos, látomásokkal teli, legnehezebben érthetõ könyvébõl. Mégis, bár távoli tõlünk egyáltalán az apokaliptika mûfaja is, amely szándékosan titokzatos, a Jelenések könyve egy bizonyos szempontból közel közelebb hozza húsvét megértését. Bizonyos szempontból közelebb, mint a hagyományos, szép húsvéti történetek az evangéliumokból, amelyekben harmadnap hajnalban az asszonyok kimennek sírhoz Jeruzsálemben, hogy megkenjék Jézus testét, de a követ elhengerítve és a sírt üresen találják, csak egy angyal szól hozzájuk, hogy ne keressék a holtak között az élõt. Az asszonyokat félelem fogja el, és elviszik a hírt a tanítványoknak.

 

A Jelenések könyve idõben, térben és szituációjában is közelebb van hozzánk. Ezt a könyvet a Kr. u. 90-es években Domitianus császár uralkodása idején a számûzött János Patmosz börtönszigetérõl írta kisázsiai gyülekezeteknek bátorításul és vigasztalásul. Közelebb áll hozzánk ezeknek a gyülekezeteknek a helyzete, mint az evangéliumi történetekben a sírhoz látogató asszonyoké. Hiszen hozzánk hasonlóan már õk sem láthatták az üres sírt két nappal a temetés után, nem szólította meg õket a sírboltban az angyal, a sírkertben a kertész. Az asszonyok és a tanítványok még három nappal elõbb együtt étkeztek az élõ Jézussal. Nekik közvetlen, élõ tapasztalat volt Jézus közösségének miden csodája, Jézus tanításai és élete, és az üres sír láttán visszaemlékezhettek arra, amit Jézus arról mondott, hogy az Emberfiát emberek kezébe adják, megölik, de harmadnapra feltámad. 60 évvel késõbb azonban, Jeruzsálemtõl távol – akkor 20 éve már Jeruzsálemet le is rombolták a rómaiak – a kisázsiai gyülekezetek feltámadás-hite közelebb van, közelebb lehet a mi helyzetünkhöz, a mi hitünkhöz.

 

Húsvét hajnalán az asszonyok és a tanítványok azt élhették át, hogy Jézust mégsem gyõzte le Pilátus, Kajafás, a papok, az írástudók, a farizeusok, a szadista katonák, a szolgalelkû, „feszítsd meg”-et kiáltozó tömeg. Mégis gyõzhet, amit Jézus Isten szeretetérõl tanított, és nem gyõzött felette a cinizmus, a félelem, a kishitûség. A halál erõi nem zárhatták rá a sír ajtaját.

 

Igen, életünk fölött nem veheti át az uralmat sem a félelem, sem az aggodalom, sem a halál, sem a gyász. Nem kötözhet meg, nem veheti el reményünket, bizalmunkat Isten szeretetében. Ezt hirdeti a húsvét hajnali történet mindenkinek személy szerint.

 

A Jelenések könyve pedig már nem csak személy szerint hirdeti a feltámadás örömhírét, hanem az addigra létrejött közösségekhez szól. Kié az uralom a gyülekezet fölött? Kinek a gyülekezete a keresztény gyülekezet? Kinek tartozik imádattal? Már nem csak személyesen, hanem a közösségeknek hirdeti, a halál erõi be akarnak zárni, el akarnak zárni az élettõl, de nem gyõzhetnek, mert a halál és a pokol kulcsai már nincsenek náluk. Azok a feltámadott Krisztusnál vannak. Van halál. Van szenvedés. Van félelem is. De nem zárhatnak magukba. Nem uralkodhatnak életünkön.

 

A Jelenések könyvét Domitianus császár véres keresztény üldözése idején írták, aki minden addigi császárnál jobban istenítette magát. Elvárta, hogy az egész birodalomban istenként tiszteljék, egyedül õt. Palotáját átalakíttatta templommá, ahol a fõoltár az õ trónszéke volt gyertyatartókkal körülvéve, és kezében 7 csillaggal, az akkor ismert 7 bolygóval ábrázoltatta magát, mintha a világegyetem uralkodója lenne. A Jelenések könyvében Krisztus jelenik meg így. 7 arany gyertyatartó mögül lép elõ, kezében 7 csillag. Bátor hitvallás ez az üldözés idején arról, hogy a mi urunk nem lehet más, csak Krisztus. A gyülekezeteknek eszerint kell magukra tekinteniük, és eszerint kell élniük.

 

A Jelenések 7 gyülekezet nevez meg. Már megint ez a hetes szám, a teremtés, a teljesség bibliai, szimbolikus száma. 7 gyülekezet = teljes egyház, minden gyülekezet. Ugyanakkor minden egyes gyülekezet sajátos helyzete, saját kísértései.

 

Külön-külön megszólítja a levél ezeket a gyülekezeteket igeszakaszunkat követõen. Az efezusiak kísértése, hogy már nincs meg bennük az elsõ szeretet. A szmirnaiak nyomorúságnak, szegénységnek vannak kitéve. Pergamonban mindent áthat a helyi kultusz, híres oltárával a város fölötti Akropoliszon. Thiatírában egy pogány vallási tanító hatásának kell ellenállni. Szárdisz látszat életet él. A laodíceaiak jómódúak, de langyosak.

 

Hozzájuk intézi szavait a Jelenések, és hozzánk a piliscsabai gyülekezethez és az egész keresztény egyházhoz 2010-ben. Ki az ura gyülekezetünknek? Ki lép elõ gyertyatartóink mögül? A feltámadott Krisztus hitével tekintünk gyülekezetünkre, és aszerint élünk, vagy csak úgy, mint egy helyi viszonyoknak megfelelõ, a körülmények, lehetõségek szerint összejövõ közösség.

 

Kétféleképpen tekinthetünk gyülekezetünkre és egyházunkra. Úgy, hogy annak ura a feltámadott Krisztus, aki az elsõ és utolsó, aki él örökké. Nála vannak a halál és a pokol kulcsai. És úgy, mint amit az adott körülmények, az adott emberek határoznak meg.

 

Ha az utóbbi, az adott helyzet szerint tekintünk a közösségre, akkor azt látjuk csak, és az határozza meg viszonyulásunkat a gyülekezethez, hogy kik lesznek ott? Mi lesz a program? Van-e jobb program? Ki kirõl mit mondott? Jól éreztem-e magam? Rólam mit mondtak?

 

A Jelenések írója hittel, Krisztusra tekintve látja a gyülekezetet, és eszerint él. Ezt írja: „Én, János, testvéretek és társatok Jézussal a szenvedésben, a királyságban és az állhatatosságban.” Mert aki a gyülekezet urának Krisztust tekinti, bennük nem körülményt lát, hanem testvért és társat, és e három határozza meg viszonyát: a szenvedés, a királyság és az állhatatosság. Mit jelent ez?

 

A szenvedés más szóval nehézségek elviselése a másikért. Egymás terhének a hordozása. Törekvés a másik megértésére, törekvés a megbocsátásra.

 

János második szava a királyság. Jézus az Isten országát királyi menyegzõhöz, lakomához hasonlítja. A gyülekezet közösségében már most részesedhetünk ebbõl. A közösségben Isten jelenlétét élhetjük át, ha hittel tekintünk erre a közösségre, mint aminek Krisztus az ura. A diák szlengben szintén használatos ez a kifejezés: királyság. Egészen biblikus ez a szleng, bizony nagy királyság a gyülekezeti közösség.

 

A harmadik kifejezés az állhatatosság. Mert tudjuk és érezzük, hogy az a királyság, amit a gyülekezetben átélünk, milyen távol van a tökéletestõl. Hogy mennyire ki van téve a mi gyarlóságunknak, mennyire tökéletlen bûneink miatt. Mindig várakozásban élünk ezért. Állhatatosságban. A gyülekezetnek nem is lehetnének másféle tagjai, mint állhatatosak, akik egyházukat, gyülekezetüket gyarlósága ellenére szeretik, és tartanak ki mellette. Különben régen otthagyták volna, mint ahogyan sokan ott is hagyták.

 

A Szentírásban tehát Krisztus feltámadásának személyes és közösségi üzenete is van. Az evangéliumi történetek azt hirdetik, hogy életünkön nem gyõzedelmeskedhetnek a halál erõi. A Jelenések könyve a gyülekezeteknek hirdeti: az egyház ura a feltámadott Krisztus. Tekintsünk ezzel a hittel a gyülekezetre és éljünk ennek a hitnek megfelelõen. Ámen.