• 1
Piliscsaba 2007.július 22. Szentháromság u. 7. vasárnap 2Móz 16,2.3.11-18
 
Igehirdető: Kézdy Péter
 
És zúgolódni kezdett Izráel fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában. Mert azt mondták nekik Izráel fiai: Bárcsak haltunk volna meg az ÚR kezétől Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllakásig ehettünk kenyeret. Hát azért hoztatok ki bennünket ebbe a pusztába, hogy ezt az egész gyülekezetet éhhalálra juttassátok? Azután így szólt Mózeshez az ÚR: Meghallottam Izráel fiainak a zúgolódását. Ezért így szólj hozzájuk: Estére húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól, és akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR vagyok a ti Istenetek. Így történt, hogy még azon az estén fürjek szálltak oda, és ellepték a tábort. Reggel pedig harmat hullott a táborra körös-körül. Amikor fölszikkadt a lehullott harmat, apró szemcsék borították a pusztát, mintha apró dara lett volna a földön. Amikor meglátták ezt Izráel fiai, azt kérdezték egymástól: Mi ez? Nem tudták ugyanis, hogy mi az. De Mózes megmondta nekik, hogy ez az a kenyér, amelyet az ÚR adott nekik eledelül. Ezt parancsolja az ÚR: Szedjen belőle mindenki, amennyit meg tud enni, fejenként egy ómert vegyetek lélekszám szerint; annyit szedjetek, ahányan egy sátorban vagytok! Izráel fiai így cselekedtek, és szedett ki többet, ki kevesebbet. Amikor azután megmérték ómerrel, nem volt fölöslege annak, aki többet szedett, sem hiánya annak, aki kevesebbet szedett. Mindenki annyit szedett, amennyit meg tudott enni.
 
**Igények és szükségletek**
 
Izráel 40 évi pusztai vándorlását végigkísérte a zúgolódás, Istentől való elfordulás. Szemrehányást tettek Mózesnek: miért hoztál ki minket Egyiptomból, a húsosfazekak mellől. A szolgaságban legalább volt mit enni. Ezekre a hűtlenségekre rendre Isten büntetése volt a válasz, de a nép kétségbeesése után Isten új lehetőséget, új perspektívát adott. Amikor Kánaán földjének határához értek, nem vállalták a szabadság földjének elfoglalását. Nem hitték, hogy övék lehet, amit Isten nekik ígért. Hitetlenségük büntetése volt, hogy még 40 évig kellett vándorolniuk, és csak egy új nemzedék léphetett be az ígéret földjére, amelyik már a szabadságban született.
 
Ralf Dahrendorf német szociológus a Kelet-Európai rendszerváltozásokról írta, hogy a politikai rendszerváltást meg lehet valósítani 6 hónap alatt, a gazdasági rendszerváltáshoz 6 évre lesz szükség, de ahhoz, kialakuljon az emberek demokratikus gondolkodásmódja, egy új állampolgári kultúra, 60 év. A Szentírás ennél optimistább. A Kivonulás története azt mutatja, hogy 40 év kell ahhoz, hogy fölnőjön egy olyan generáció, amely nem a fogságban szocializálódott, hanem a szabadságban.
 
Ebben a történetben, még a vándorlás legelején szintén zúgolódik a nép. De itt még nincs büntetés. Isten ad eledelt. Különbség van azonban a nép igényei és Isten ajándéka között. Az igények és a szükségletek között. A nép a kenyeret és a húsosfazekakat követeli. Isten mannát és fürjet ad, és ez elég is. Nem tudjuk mi volt a manna, de az biztos, hogy nem svédasztalos reggeli, hanem valami nyomorúságos eledel, amit a földről kellett fölszedegetni a sivatagban.
 
Az ember az igényeit képes fölsorolni. Pontos elképzelése vannak arról, hogy milyen egy igényes lakás, igényes konyha, fürdőszoba, hogy milyen szolgáltatásokat nyújt egy igényes szálláshely. Milyen legyen az óvoda, iskola, milyen változatos különórákt és nyári programokat nyújtson. Ami az elvárásokat illeti, vannak rá szavaink. De mik a szükségletek valójában?
 
Az elmúlt 9 évben négyszer költözködtem. Az első alkalommal hónapokig dobozokban voltak a könyveim. Feliratoztam a dobozokat: Ószövetség, Újszövetség, Egyháztörténet, versek, stb. Az egyikre ezt írtam: nyáron nélkülözhető vegyes. Ez a doboz azóta bontatlanul vándorol velem. Piliscsabán sem került még sor rá, talán most a nyáron kirakodom. Egy ismerősöm szintén azt mesélte, hogy hónapokig mindene dobozokban volt, és a jelentős részét nem kellett kibontani. Az Ágenda a mai vasárnap címül ezt adja: hit által örök életre. A költözködés, a lomok különösen emlékeztetik az embert arra, hogy mi a múlandó, és mi az örök.
 
Az elmúlt héten kerékpáros táborban voltunk Somogy megyében, ahol meglátogattunk egy skanzent. A régi parasztházakon látszódott, hogy nagy szegénységben éltek azok a parasztemberek. De az egyszerű és szegény házakat is az örök életre, örök értékekre irányuló motívumokkal díszítették. A legegyszerűbb használati tárgyakat is értékesnek tartották, szép, míves, tartós tárgyakat készítettek; szép, arányos házakat építettek, csodálatosan díszítették a templomot. A kerékpáros táborban a mi értékrendünk is megváltozott. A zselici tájban többen fölkiáltottak, hogy nincs szebb táj ennél; és, hogy nincs jobb, mint ebből a kútvízből kortyolni, amikor a 40 fokos kánikulában végre friss vízhez jutottunk. Ha a hőségben el kellett volna képzelnünk, hogy milyen igényein lennének, feszített víztükrű medencére, alpesi rétekre, hideg, rostos gyümölcslevekre gondoltunk volna. (Mint Izráel népe a pusztában a húsosfazekakra és a kenyérre gondol, másutt uborka, póréhagyma, vöröshagyma, fokhagyma, lilahagyma jelenik meg szemeik előtt.) Amikor a biciklis túrán vizet ihattunk és a tájban gyönyörködtünk, rájöttünk, hogy igazából, minden megvan, ami szükséges.
 
Jézus azt mondja a szükségletekről: a ti mennyei Atyátok tudja, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle. Ez a különbség a szükségletek és az igények között. Az igényt az ember fogalmazza. A szükségletet a mennyei Atya tudja.
 
Jegyesoktatáskor szoktunk beszélgetni arról, hogy milyen fontos a megelégedettség ahhoz, hogy az ember képes legyen egy életre elkötelezni magát. Természetesen a megelégedettség nem azt jelenti, hogy ő már minden elért, minden terve beteljesült, megszerzett földi javakat, minden igénye kielégíttetett. Hiszen az igények újabb igényeket szülnek. Az igényekre tekintettel sohase lehet valaki megelégedett. A megelégedett ember *annak ellenére* elégedett, hogy tudja, sok minden már nem adatik meg. De a mennyei Atya tudja, mire van szükség, és megadja bizonyosan.
 
A túlzottan igényes ember sokszor maga is szenved igényességétől. Van, aki nem engedi meg magának, hogy szabadságra menjen. Tökéletes munkájában is hiányosságokat vesz észre, nem tud örülni annak, ami elkészült.
 
Mi tesz megelégedetté? Miért van az, hogy szegény emberek sokszor megelégedettek, szerencsésebb emberek elégedetlenek? Talán a veszteség képes tanítani a megelégedettségre. Mint Izráel népét, amely előbb szembesült a nélkülözéssel, azután hálával tudta fogadni a mannát. Először 40 évig vándorolt a pusztában, azután vált képessé Kánaán földjének birtokba vételére. A veszteség tanít minket arra, hogy értékeljük, amink van, és különbséget tegyünk az örök értékek és a lomok között.
 
Szabály azonban nincs. A megelégedettség kegyelem. Nincs a hatalmunkban. Aki azonban élt már át kegyelmi pillanatokat, tudhatja, hogy milyen közel van hozzánk a kegyelem. A mennyei Atya már meg is adta, amire szükségünk van, és amikor Isten akarja, megnyitja szemünket annak észrevételére. Ámen