Piliscsaba, 2007. december 25. Karácsony napja Lukács 2,1-20

 

Igehirdető: Kézdy Péter

 

Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: "Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban." És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: "Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat." Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: "Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr." Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik.

 

**Győzött az élet**

 

Megszületett az Úr Jézus Krisztus a mi emberi világunkba, megszületik személyesen a mi életünkbe. Ez karácsony örömhíre. A tudósítás Lukács evangéliumából mindkettőről hírt ad. Hogyan született világunkba Jézus 2000 évvel ezelőtt, és hogyan születik meg életünkbe, lelkünkbe, személyiségünkbe, Bibliai képpel: a mi szívünkbe.

 

Arról tudósít a történet, hogy annak ellenére megszületik Jézus, végbemegy Isten üdvözítő akarata, hogy a születés *jelentéktelen, esélytelen, jeltelen* volt.

 

**Jelentéktelen.** A történészek nem tudnak róla, csak a Bibliában olvashatjuk, a négy evangéliumból kettőben, Máténál és Lukácsnál. Lukács hangsúlyozza ezt a jelentéktelenséget, amikor azzal kezdi a tudósítását, hogy Augusztus császár rendeletet adott ki, írják össze az egész földet. Egy világuralkodó jelenik meg a szemünk előtt: Augusztusz császár. Vergiliusz, a római kor ünnepelt költője a Negyedik Eclogában így ír: *Eljött már az idő Most születő gyermek ki hozza a vaskor végét Az örök remegés elhagyja a földet Ő pedig isteni életet él, s kormányoz a megbékélt földön ősi erénnyel. Önként tér meg a kecske fejésre, s többé már nem féli a nyáj a hatalmas oroszlánt. Isteni szent gyermek, magzata Jupiternek.*

 

Kr. u. 29-ben a Szenátus a nemzeti istenek sorába emelte őt. Az Augusztusz nevet adományozták neki, görögül Szebasztosz, ami azt jelenti: imádatra méltó. Hivatalos megszólítása: *Az Isten imádatra méltó fia*, még abban az időben is szokatlan volt. Vergiliusz később azt írja, hogy Augusztusz az a férfi, aki évezredek reménységét, a Negyedik ecloga jóslatait valóra váltotta.

 

Heródes király Izraelben pompás kikötővárost épített, amelyet Augusztusz tiszteletére Cézáreának nevezett el. A város központi helyén, a kikötőben, ahová a sugárutak összefutottak, Augusztusz tiszteletére templomot emelt, előtte a császár hatalmas szobrával.

 

Kr. E. 9-ben Ázsia tartományban elrendelték, hogy az Újév napja Augusztusz születésnapja legyen. Ugyanebben az évben tiszteletére emelték Rómában a béke oltárát. Egy felirat pedig ezt hirdette: A mindenek felett uralkodó gondviselés ezt az embert minden olyan adománnyal elhalmozta, amely az emberek üdvösségére szolgál, őt nekünk és az elkövetkező nemzedékeknek üdvözítőjéül küldte; minden viszálynak véget fog vetni.

 

Hol vannak már Augusztusz sikerei? Történelem könyvek lapjain, múzeumokban kiállított érdekességek. Ezzel szemben az angyal azt adja hírül a pásztoroknak: üdvözítő született ma néktek. Görögül szótér, amely megtartót is jelent. A Károli fordításban, és sok karácsonyi énekünkben így szerepel: megtartó született ma néktek. Augusztusz császártól azt várták, hogy megváltoztatja a világot. A világ nem változott meg azóta sem. El kell viselnünk a szenvedést, szembe kell néznünk a halállal, küzdünk a kísértésekkel. De van megtartónk.

 

Sokszor érezhetjük úgy, miért engedi meg Isten a szenvedést, miért enged a gonosz erőinek. A napokban mesélte egy 80 éves asszony, hogy az árvaházban, Brassóban, ahol nevelkedett, rendszeresen bottal véresre verték a gyerekeket büntetésből. Sokszor gondolt arra gyerekként, hogyan engedheti ezt meg Isten, de megmaradt hitében. Felnőttként nevelőnő lett egy budapesti árvaházban, ahol egyedül ő nem volt hajlandó megalázni a gyerekeket. A veréseket és megaláztatásokat többször szóvá is tette, amiért kiutálták kollégái. 6 éven át tartott ez. Most, amikor karácsonyi történet fölött beszélgettünk, mesélte mindezt el, és azt is, hogy hálás Istennek, hogy megtartotta gyermek korában szenvedés és megaláztatások elviselésében, és megtartotta felnőtt korában a helytállásban.

 

Megtartó született ma néktek, az Úr Krisztus. A pásztorok nem részesülhettek Augusztusz sikereiből, de az örömhír máig érvényes, és megtart minket is.

 

Jézus születése Lukács beszámolója alapján **esélytelen** is volt. A szülés előtti napokban Máriának a császári hatalmi erőszakkal elrendelt és végrehajtott összeírás miatt több napi vándorlásra kellett indulni, amikor az egész ország az erőszak és az elkeseredett ellenállás feszültségében élt. A szülés napján nem volt számukra hely, az istálló piszkában kellett szülnie. Jézus ennek ellenére megszületett. Isten annak ellenére érvényesítette üdvözítő akaratát, hogy ez a világ semmi esélyt nem adott erre. A másik evangéliumi beszámolóból tudjuk, Máté evangélistától, hogy Heródes király rögtön a megszületett csecsemő életére tört. Lakonikus egyszerűséggel jegyzi meg Lukács: Mária fiát *jászolba fektette, mert a szálláson nem volt számukra hely.*

 

Így érezhetjük mai világunkban is. Nincsen számára hely. Ostorozhatnánk most ennek a világnak a harsányságát, hogy mennyi mindennek a számára van hely az emberek életében, csak éppen Jézusnak nem jut hely. A világot és az embereket előszeretettel említjük, mert ilyenkor biztosan nem magunkra gondolunk. A betlehemi történetben a szent szülőpárral és a pásztorokkal oly könnyen azonosulunk, mert sorsukkal rokonságot érzünk. De ez a mondat – nem volt számukra hely – önvizsgálatra kell, hogy indítson. Van-e hely Jézus megszületésének a mi életünkben? Vagy elfoglalják a helyet fontosnak érzet ügyeink, és még inkább önmagunk fontossága. Önérzetünk, vagy éppen önmarcangolásunk, önféltésünk, önigazolásunk, perfekcionizmusunk vagy éppen lustaságunk; bizonyítási vágyunk, gőgünk, és a legkülönbözőbb fajtái annak, ahogyan önmagunk körül forgunk, magunkat ültetjük a trónra, a középpontba, és közben nem jut figyelem arra, hogy szállást kérnek nálunk. Hogy lenne, akinek éppen ránk volna szüksége; aki a mi figyelmünkre számít. Akinek személyében Jézus kér szállást nálunk, akinek személyében az üdvözítő akar megszületni nekünk. Ordass Lajos így ír: „Bizony, ha Isten a mi életünkben keres helyet Jézus számára, mi sem tudunk neki fölékesített kastélyt kínálni. Félek, még egyetlen *tisztaszobát* sem tudunk a szívünkben rendelkezésre bocsátani. Az a szállás, melyet Isten Fia mibennünk talál, - aggódom- fájdalmasan hasonlít ahhoz a betlehemi helyhez, amellyel akkor, földre születésekor meg kellett elégednie. Áldott legyen a Szeretet Ura, hogy ő ezzel is megelégszik. Nem veti meg ezt a zugot, amelyben helyet szorítunk neki. Innen akarja megtisztítani és hatalmába venni egész életünket.” Tegnapi igénk és az igehirdetés záró mondata ez volt: *A Seregek Urának féltő szeretete viszi ezt véghez, és uralma növekedésének nem lesz vége.*

 

Végül a karácsonyi történet jeltelen történet. Az angyal ezt mondja a pásztoroknak: A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. Mintha csak azt mondta volna az angyal: a jel az lesz, hogy nincs jel. Egy csecsemő bepólyálva. Nem rendkívüli látvány. Ha csak az nem, hogy istállóban kell ennek a csecsemőnek bepólyálva feküdni. De éppen a pásztorok, a kor legszegényebbjei számára sajnos valószínűleg ez sem volt rendkívüli fejlemény. Mint ahogy az azóta eltelt évszázadok során és ma is annyi csecsemőnek kellett megszületnie méltatlan körülmények között: óvóhelyen, menekülttáborban, hortobágyi kitelepítésben éppen istállóban; kórházban úgy, hogy az anyának nem volt hová hazavinni a babát. Ilyen jeltelenül jelenik meg a világban, akit így hirdetnek az angyalok: Üdvözítő született ma néktek, az Úr Krisztus a Dávid városában. Márk evangéliumában Jézus ezt mondja: *Bizony mondom, nem adatik jel ennek a nemzedéknek.* Keresztre feszítésekor ezt mondták: *Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!* De jel nem adatott.

 

Jézusról egyszer így beszéltek: *származhat-e valami jó Galileából?* Sokszor érezzük mi is így: *Származhat-e valami jó ebből a rossz helyzetből? Lehet-e ezektől az emberektől még valamit várni? Ilyen szegénységben, visszafordíthatatlan betegségben, öregségben születhet-e üdvösség, örömhír?* Szeretnénk Istentől jelet. Mutassa meg, bizonyítsa jelenlétét, hatalmát. A karácsonyi történet hirdeti, az üdvösség benne rejtezik a legelhagyatottabb helyzetekben ott is, ahol ennek semmi jele nincsen.

 

Egy ilyen jeltelen hely a szociális otthon, ahol egy 98 éves néni, akit látogatunk, mert evangélikus, hozzánk tartozik, mireánk van bízva, ágyban fekszik, és naphosszat nem történik vele semmi évek óta. Általában lehet vele beszélgetni régi dolgokról, maiakról nem nagyon, legfeljebb csak a panaszait mondja el, de amikor utoljára meglátogattam, már beszélgetni sem tudtunk. Zavart volt. Nem volt kapcsolata a világgal, nem ismert föl, nem tudta, hol van. Amikor azonban felolvastam neki a karácsonyi történetet, élénkebb lett, velem mondta fejből az egész történetet Augsztusz császárt, a jászlat, a pásztorokat, angyalokat. Azután énekelte velem fejből a karácsonyi énekeket, és elmondta a Miatyánkot. És utána ő kérdezgetett. Mosolyogva arról, hogy hogyan élek, melyik utcában lakom, mikor házasodtam, és elmondta, hogy mennyire örül, és minden jót kívánt Én pedig azt éltem át, hogy a karácsonyi történet az élet története, amely visszahozta őt az életbe, újra kapcsolatban volt a világgal. Elmentünk vele egészen Betlehemig, ahogyan a pásztorok mondják a történetben, és megszületett ott Jézus, azon a jelentéktelen helyen, esélytelen, jeltelen helyzetben. Győzött az élet a halál felett. Ámen.