Piliscsaba, 2008.március 9. Böjt 5. vasárnapja

 

Igehirdető: Kézdy Péter

 

Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és megszólította: Ábrahám! Ő pedig felelt: Itt vagyok. Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked! Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Azután elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki. A harmadik napon fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet messziről. Ekkor így szólt Ábrahám a szolgáihoz: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok. Fogta tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fát, rátette a fiára, Izsákra, ő maga pedig a tüzet meg a kést vitte; így mentek ketten együtt. De Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő pedig felelt: Itt vagyok, fiam. A fiú megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van az áldozatra való bárány? Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik az áldozatra való bárányról, fiam. Így mentek tovább ketten együtt. Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, rárakta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére. De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és már fogta a kést, hogy levágja a fiát, kiáltott neki az ÚR angyala a mennyből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok. Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet. Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett. Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az ÚR gondoskodik. Ma ezt mondják: Az ÚR hegyén a gondviselés. 1Móz 22,1-14

 

Itt vagyok!

 

Ábrahám és Izsák története sok magyarázó szerint a Szentírás legnehezebb története. Ábrahámnak azt kell megtennie, amire semmi magyarázat nincs. Nem értheti meg Isten akaratát, nem indokolhatja meg, mit tesz, nem oszthatja meg másokkal, ami a lelkén van. Némán viszi a fiát, nem szól három napig, amíg a hegyre mennek.

 

Mielőtt azonban hagynánk magunkat bevonódni a történetbe, tekintsünk kívülről rá. Mindenek előtt azt kell hangsúlyoznunk, hogy Ábrahám és Izsák története a korabeli pogány, kánaánita áldozati kultusz ellen íródott, amelyben gyermekeket áldoztak föl Moloch bálványistennek. Azt hangsúlyozza, hogy Izráel Istene nem kívánja a gyermek föláldozását. A kérdés az, akarhat-e ilyet Isten? Tehet-e ilyet egy apa, feláldozhatja-e fiát valami magasabb rendűnek hitt eszmény nevében? A válasz nem. Isten szeretete és az ember szeretete nem kerülhet szembe egymással. Jézus ezt mondja: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Az utolsó ítélet példázatában arról beszél, hogy vele éppen a másik emberben találkozunk. *Amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.* Nem létezik olyan eset, amikor Isten szolgálatának nevében a másik embert föl kell áldozni Istennek. Ahogyan ezt annyiszor megtették a történelemben, amikor Isten nevében öltek meg embereket.

 

De térjünk vissza Ábrahámhoz. Ebben a történetben Ábrahám egyedül van. Pedig nincs ez mindig így az ősatya egész történetében. Van felesége, Sára, másodfelesége Hágár, annak fia, Izmael. Alkuszik Istennel Sodoma megmentéséért, és unokaöccse, Lót családja megmentéséért. Kánaán földjén a hettiták között lakott, akikkel jó viszonyban volt. A hit példaképe lett, mert hitt az ígéretnek, hogy annyi utóda lesz, mint az égen a csillag. Most mégis magányos. Nincs ott Sára, Izsák anyja, és nincsenek ott mások, akik körülveszik életét, Hágár, Izmael, Lót, nyájának pásztorai, a hettiták. Egyedül áll Isten előtt, amikor Isten megszólítja, és Ábrahám így válaszol: itt vagyok. Teljes lényével ekkor csak egyedül ott van. Amikor Isten szólítja, nem halogat, nem más szempontokra gondol, másokra tekint, mit gondolnak majd róla. Ahogyan mi annyiszor érezzük, mit kíván az Isten, de emberi szempontok, félelmek, indulatok eltérítenek akaratától. Amikor a másik ember személyében szólít meg minket az Isten, de elhárítjuk, nem vagyunk ott, gondolatban máshol járunk, el vagyunk foglalva önmagunkkal, ilyeneket mondunk, *ne haragudj, keresnek a másik telefonon*, sietünk, és látszik a tekintetünkön, hogy másfelé pislogunk.

 

Ábrahám azt mondja, itt vagyok. Teljes lényével a Másik felé fordul, és akkor csak ők ketten, a Másik és ő vannak jelen. Ilyenkor,-ahogyan Jacques Derrida írja ezzel a történettel kapcsolatban–a sok másik nem számít, csak az az Egyetlen. Ha komolyan vesszük az egyetlen Másikat, feláldozzuk a többit. Ha a gyermekünkkel, hivatásunkkal foglakozunk; amikor valakinek szüksége van ránk, és a rendelkezésére állunk – minden más áldozatul esik.

 

Isten tehát nem kívánja, hogy áldozatot hozzunk neki, azt azonban kívánja, hogy amikor szólít minket, akár úgy, hogy a másik emberben kopogtat nálunk, készek legyünk azt mondani, *Itt vagyok, rendelkezzél velem.*

 

Izsák Ábrahám számára Isten létének bizonyítékát is jelentette. Benne teljesedett be Isten ígérete, hogy nép származik tőle. Öreg korában született, amikor embernek már nem lehet gyermeke. Izsák léte volt a bizonyíték arra, hogy Isten megtartotta ígéretét, vele szövetségben van, az ő oldalán áll. Amit ő a világról gondolt, arról, hogy mi a jó és a rossz, kik tartoznak Isten népéhez és kik nem–mindennek a fundamentuma Izsák léte volt. Amikor elindul, hogy Isten szavára föláldozza fiát, ezt a bizonyosságot kell föláldoznia. Egész eddigi Isten-kapcsolatát, Isten-hitét dobja el. A keresztre mutat ez a történet. Amikor megrendül a hit. Amikor Jézus így kiáltott: *Én Istenem miért hagytál el engem?*, azt élte át, hogy Isten, aki mellett ő mindvégig tanúskodott, akit maga mellett Atyjának tudhatott, elhagyta. Ezután az elhagyatottság, halál után mégis született valami új. Feltámadt Krisztus azok számára, akik hittek benne. A hit nem bizonyosság, biztonság. Nem mindig kezünkben tartható, velünk szövetséges Istent ígér. A hit a bizonytalanság és kétségbeesés legmélyén is az a válasz, hogy itt vagyok, a te kezedbe teszem le lelkemet. És hit a feltámadásban, abban, hogy a jövő Isten kezében van, és nem a mi kezünkben.

 

Végül még beszélnünk kell arról, hogy milyen lélekkel mehetett Ábrahám a Mórijjá hegyére háromnapos vándorlásakor. Hiteltelen az a magyarázat, hogy Ábrahám tudta, hogy végül úgysem kell megtennie. Hiszen akkor nincs tétje a történetnek, színjáték az egész. Ábrahám komolyabb ember volt ennél. De embertelen őrült sem volt, aki fanatikus eltökéltséggel, érzéketlenül vitte fiát föláldozni. Ábrahám reménnyel mehetett a hegyre. Azzal, hogy amikor ő nem lát megoldást, nem érti Istent, mégis az Isten végső akarata jó, és amikor már minden elhagyta, ő Isten kezében van. Ezzel a reménnyel gondolkodjunk Krisztus halálán és feltámadásán húsvét ünnepe előtt. Ámen.