Piliscsaba, 2008. május 25. Szentháromság ünnepe utáni 1. vasárnap 5 Móz 6,4-9

 

Igehirdető: Kézdy Péter

 

Halld meg, Izráel: Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR! Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra! 5 Móz 6,4-9

 

Szeretni fogod

 

A mai alapige a Sömá Jiszráél, Halld meg Izráel imádsága, amelyet a zsidó vallású emberek naponta kétszer elmondanak. A zsidó vallás egyik legfontosabb parancsolata ez az imádság. A zsidó vallás jellegzetességei közé tartozik, amikor az imádság idején az imádkozó a karjára és a homlokára szíjazza a tiflint, egy kis fekete dobozt, amelyben benne van a Sömá, kicsi papíron, kézzel írva.

 

Mégis ennek a szövegnek az eredete a zsidó vallásnál régebbre nyúlik vissza. A Krisztus előtti második évezredre. Kr. e. 1500 évvel a hettita nagybirodalom egy sor kis népet tett vazallusává. A vazallusi, hűbéri szerződéseket a régészek megtalálták. Meglepő hasonlóságot mutatnak a Sömá Jsizráél és a 10 parancsolat szövegével. A bevezetésbe bemutatkozik a győztes király leírják a király tetteit, fölsorolják azokat a jótéteményeket, amelyekkel leendő szövetségesét elhalmozta. Ezt követi a kirótt kötelességek fölsorolása, főparancsként a király szeretete. Évente megünnepelték azt a szövetségkötést. Hasonlót mi is ismerünk a közelmúlt magyar történelméből: Évente magemlékeztünk a Szovjetunió fölszabadító tettéről, nagy vezetőiről, szeretni kellett és dicsőítő énekkel énekelni: április négyről szóljon az ének.

 

Izráel népe történetében ilyen hűbéri szerződésnek kellett eleget tenni az asszír, egyiptomi, babiloni fennhatóság alatt. Abban az időben is amikor a Sömát írásba foglalták. Elképzelhetjük, milyen felszabadító erejű volt kimondani: az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr. Nem Assúr, Nébó, Marduk és ezek megjelenései, a győztes királyok, hanem az Úr egyedül. Akiről tudták, hogy nem zsarnok, elnyomó Isten. Hanem, akinek a jótéteményei valóban jók. Valóban szabadulást hozott. Kivezette népét Egyiptomból, velük vándorolt a pusztában, valóban szereti őket, bűnüket megbocsátja, és akkor sem fordul el tőlük, amikor ők annyiszor megszegték szövetségét.

 

A Halld meg Izráel nem is parancs, hanem jó hír, evangélium. Vigasztaló, bátorító, felszabadító, jó szó: Van Istenünk!

Halld meg, amikor annyiféle gonddal vagy elfoglalva.

Halld meg, amikor egyedül maradtál. 

Halld meg, amikor a feszültségek felőrölnek.

Halld meg, amikor bűnös miatt elfogadhatatlannak érzed magad.

Van Istened, aki veled van magányodban,

aki túlmutat a gondokon, 

akiben biztonságot találsz, 

aki megbocsátja bűneidet, elfogad téged.

 

A Sömá Jiszráél héber szövege és az Újszövetségben olvasható görög szöveg pontos fordítása sem parancs. Jövő időt olvashatunk: Az Úr a te Istened. Szeretni fogod tehát az Istent, teljes szívedből, lelkedből, erődből.

 

Úgy is olvashatjuk tehát: ha igazán megérted, mit jelent az, hogy van Istened, egyedül az Úr, abból már következik az ő szeretete, akkor már tusod őt szeretni, lehetőséged van őt szeretni.

 

Meg vagyok győződve arról, hogy az ember szeretne szeretni. Igazából a szeretet eseményében talál igazán önmagára. És maga is szenved attól, amikor elhatalmasodnak rajta a gondok, átveszik az uralmat, és nem engedik szeretni. Vagy átveszi az uralmat a félelem és a bizalmatlanság, nem tud nagyvonalú lenni, mint – ahogyan Jézus mondja – az ég madarai, mint Salamon király, és még nála is nagyvonalúbb, mint a mezők liliomai.

 

Ezek a hatalmak el akarnak választani Istentől, attól, hogy szeretni tudjunk. Harsányan démonikus erővel tolakodnak Isten és az ember közé, hogy eltakarják szemünk elől az Isten szeretetét, elfeledtessék velünk, hogy a legfőbb hatalom az irgalmas Isten, aki körülvesz minket, közel van hozzánk, és ezért szabadok lehetünk arra, hogy szeressünk. A Sömá Jiszráél erre emlékeztet. Nem parancs tehát. A szeretetet nem lehet parancsolni, nem lehet ellenőrizni, a szeretet elmaradása nem büntethető. Csak fölszabadítani lehet rá. Felszabadítani arra, hogy Istent a legfőbb hatalomnak fogadjuk el.

 

Istent szeretni teljes szívvel, lélekkel, erővel azt jelenti, hogy Isten rendelkezésére állni, teljes odaadással, szenvedéllyel; az ő akaratára figyelni teljes figyelemmel. 

Szívvel, lélekkel, erővel – így a gyermek tud valamihez viszonyulni egy játékban vagy vetélkedőben. Amikor lelkesedésével, akaratával, érzelmével, erejével nekifeszül valaminek, teljes személyiségével koncentráltan jelen van. Amikor nem kötelességteljesítésből tesz valamit, nem indulatból, belátása ellenére, bűntudattal, hanem legjobb belátása mellé mozgósítja szívét és akaratát.

 

Az imádság második fele ezután így folytatódik: *Maradjanak szívedben ezek az igék. Ismételgesd ezeket amikor lefekszel, és amikor fölkelsz, kösd azokat jelként kezedre, legyenek fejdíszként a homlokoson, írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra.* Azt fejezi ki ez a folytatás, hogy Isten szeretetének a helye nemcsak az imádság csöndje, vagy a templom szent tere. Hanem át kell hassa, illetve lehetőségünk van arra, hogy áthassa egész életgyakorlatunkat, munkánkat, terveinket.

 

Legyenek kezeden – meghatározhatja cselekedeteinket. Fejeden – gondolatainkat. Ajtódon – elindulásunkat és hazaérkezésünket. A vallásos zsidó ember számára aprólékos részletességgel előírják, hogy hogyan kell a karra, a homlokra és az ajtófélfára helyezni a tiflint, azt a dobozkát, amelyben az imádság található, és még három ószövetségi ige kis tekercsen, kézzel írva. Naponta kétszer, reggel és este, amikor elmondják a Sömát, előtte az imaszíjat, amely dobozkát tartja, gondosan, nyolcszorosan föl kell tekerni a karra, meghatározott csomóval. Meg van a szabálya a fejre való felkötésnek; annak is hogy az ajtófélfán hány centiméterre legyen kívülről és belülről. Előírják azt is, hogy a felrakás közben nem szabad semmi mással foglakozni, beszélgetni, még közös imádkozásba bekapcsolódni sem.

 

Okosan és bölcsen szabályozza a zsidó vallás az imádság napi kétszeri elmondását. Nem engedi, hogy ezt a jó hírt elfelejtsék. A gondok, a bánat, a feszültségek, a félelem elfeledtessék azt az ajándékot, hogy az Úr az Istenünk, egyedül az Úr, szerethetjük őt. (A napokban, amikor az ebéd előtti imádságot mondtam, eszembe jutott, amire a Sömá tanít, és jó kedvem lett tőle.)

 

Szabály az is, hogy szombaton és ünnepnapon nem kell fölrakni az imaszíjat, mert a szombat önmagában egy sokkal nagyobb emlékeztető Isten jóságára, mint a tiflin. Tanulhatunk a zsidó vallású emberektől.

 

Még két megjegyzés arról, hogy mi keresztények hogyan olvassuk a Sömá Jiszráélt, Mózes 5. könyvének és az egész Ószövetségnek ezt az egyik legszebb igéjét.

 

Az egyik, hogy a keresztény tanítás szerint minden vasárnapon Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük. Minden vasárnap húsvét. A zsidók szombatján nem kell más emlékeztető, mert úgyis emlékeznek Isten jóságára. Nekünk legalább a vasárnap legyen mindig emlékeztető a feltámadásra, arra, hogy van feltámadás, van újrakezdés.

 

A másik pedig, hogy az evangéliumokban, Jézusnál a nagy parancsolatban elválaszthatatlan egymástól az Isten szeretete és a felebarát szeretete. Szeresd az Urat a te Istenedet és szeresd felebarátodat, mint magadat. (Mk 12,29-31) Pontosabban: van Istened, egyedül az Úr, ezért szeretheted, szeretni fogod felebarátodat. Olyan intenzitással, teljes szívvel, lélekkel és erővel, mint az Istent. A kettő egy, és egymást feltételezi. Isten kegyelmének megtapasztalásából fakad a felebarát szeretete, és a felebarát szeretetében valósul meg a gyakorlatban Isten szeretete. Szerethetünk olyan őszinteséggel, mint egy gyermek. Erre akar felszabadítani minket igéjében az Isten. Ámen