Piliscsaba, 2008.09.14. Tanévnyitó családi istentisztelet

 

Igehirdető: Kézdy Péter

 

Ekkor Jézus azonnal arra kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előre a túlsó partra Bétsaida felé, amíg ő elbocsátja a sokaságot. De miután elbúcsúzott tőlük, felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert ellenszelük van, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük, és el akart menni mellettük. Amikor meglátták őt, amint a tengeren jár, azt hitték, hogy kísértet, és felkiáltottak. Mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek. Ő azonban azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Ekkor beszállt hozzájuk a hajóba, és elült a szél, ők pedig szerfölött csodálkoztak magukban. Nem okultak a kenyerekből, mert a szívük még kemény volt. Márk 6,45-52

 

Ti adjatok nekik enni!

 

Van valami, ami összeköti néhány nyári élményemet. A kenyér. Emlékeztek? A patcai táborban együtt dagasztottuk a kenyeret, utána végignéztük, hogy hogyan fűti föl a néni a kemencét, teszi be a kenyértésztát a forró kemencébe, azután pedig, hogy hogyan veszi ki a kész kenyeret, porolja le. Több napig azt a kenyeret ettük a táborban, amit mi sütöttünk.

 

A Szélrózsa ifjúsági találkozón az ifjakkal voltunk. Talán emlékeztek rá, akik ott voltatok, hogy a nyitó istentisztelet bibliai igéje az ötezer ember megvendégelése volt, ahol a tanítványok Jézus szavára elkezdték szétosztani azt a kevés kenyeret, amijük van, annak a rengeteg embernek, és mégis mindenkinek jutott. A Szélrózsán az istentisztelet végén megvendégeltek minket pogácsával, mindenkinek jutott, sőt, annyi pogácsa volt, hogy a Szélrózsa fesztivál egész ideje alatt lehetett belőle enni az itt-ott kitett kosarakból.

 

A harmadik élményem a kenyérrel Németországban volt, ahol egy hónapig voltam, tegnap este érkeztem haza. Ebben a hónapban minden reggel Márk evangéliumát olvastuk, és ott figyeltem föl arra, hogy van Márk evangéliumában három fejezet, amelyben a kenyér szintén fontos szerepet játszik, sokszor fordul elő. Öt egymást követő történet is a kenyérről szól ebben a három fejezetnyi részben. Ezt a három fejezetet a Bibliából, Márk evangéliumának 6, 7, 8. fejezetét kinyomtattam, nézzük végig együtt, hányszor fordul elő ebben a részben a kenyér. Két nyomtatott oldalon fér el szöveg. Mielőtt mindenki megijedne, hogy milyen nehéz feladatot adok az istentisztelet kellős közepén, még elárulom, hogy könnyítettem a feladaton. Ahol a szövegben a kenyér szó szerepel, beszúrtam egy kenyér ábrát.

 

Én 22 helyet találtam. Ezekben a történetekben olvashatjuk, hogy Jézus jóllakatja kenyérrel az ötezer embert, pedig a tanítványok hitetlenkednek, hogy nem lesz elég. A tengeren járva megy oda a tanítványokhoz, beszáll hozzájuk a hajóba, de ők először szellemnek nézik, azután pedig a szívük megkeményedik. Félreismerik Jézust, mert nem tanultak a kenyérből. A következő történetben Jézus vitát folytat a kenyérről egy pogány asszonnyal, akinek beteg volt leánya, enni ad négyezer embernek ugyanúgy, ahogyan az ötezernek; ott is kevés a kenyér, amit osztani kezdenek, mégis mindenki jóllakik, és bőven marad is. Végül megint hajóban ülnek, a tanítványok megint hitetlenkednek, mert nincs kenyerük, Jézus pedig azt kérdi, hát még mindig keményszívűek vagytok, nem értettétek meg mindazt a csodát, ami eddig veletek történt? Amikor a megtörtem a kenyeret, és az ötezernek adtam, és amikor megtörtem és a négyezernek adtam?

 

Mit jelent a kenyér? Miért olyan fontos ezekben a fejezetekben, amelyekben Márk evangélista beszámol arról, hogy mit tett Jézus a tanítványokkal?

 

A hagyomány szerint Márk Péter apostoltól hallotta, amit Jézusról leírt. Ha valóban így volt, kérdezzük meg őket, Márk evangélistát, és Péter apostolt.

 

Márk: Áldás legyen ennek a háznak. Te vagy hát Péter, az Úr tanítványa. Már nagyon vártam, hogy találkozzunk. Péter: Te pedig Márk. Nagy örömöt szereznek a hírek rólatok, hogy nem csak nálunk Jeruzsálemben, hanem nálatok idegen földön is gyülekezetek alakulnak, sokan megkeresztelkednek, Krisztus követői és a gyülekezet tagjai lesznek.

 

Márk: Leírom a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot, hogy azok is megismerjék a történeteket, akik velünk már nem találkoznak. Te mindannyiunknál előbb ismerted az Urat, tisztelünk téged, mesélj róla.

 

Péter: Nem vagyok én méltó a tiszteletre. Igaz, hogy Jézus tanítványául választott, de sokáig félreértettem őt. Éppen rajtatok, idegeneken keresztül értettem meg, mi is az ő akarata, miben rejlik Isten országának titka. Sokáig azt gondoltam, kiváltság az, hogy Jézus kiválasztott. A tanítványokkal részesei lehetünk az ő sikerének. A csúcspont az volt, amikor ötezer férfi, és hozzátartozóik is mind, jóllaktak, és maradt is bőven, pedig a kenyér, úgy tűnt, épp csak nekünk lesz elég. Csoda történt. Teljes volt a siker. Mindenki minket ünnepelt. Azt akartuk, hogy Jézus velünk maradjon, és még több csodát tegyen. De ő akkor azt parancsolta, hogy szálljunk hajóba, és induljunk el a túlsó partra. A Genezáreti tó másik partja már idegen, pogány föld. Nem a mieink laknak ott.

 

Márk: Igen. Ahol az én gyülekezetem is lakik.

 

Péter: Mi akkor még nem értettük, hogy miért kell ezt tennünk. Azt akartuk, hogy csak mi magunk legyünk Jézussal. Családunkkal, barátainkkal szerettünk együtt lenni. De úgy éreztük, hogy semmi dolgunk azokkal az emberekkel a túlsó parton. Minek küld Jézus közéjük. Magunknak akartuk a nyugalmat, magunknak akartunk Jézustól tanítást, a saját életünket akartuk boldogabbá tenni. És nem másokkal megosztani. Féltünk, hogy elveszítjük azt az élményt, amit Jézus nekünk jelentett, mert ezek az idegenek más nyelven beszélnek, nem tisztelnek minket.

 

Akkor még nem értettük, hogy Jézussal éppen a közösségben találkozunk. Amikor megosztjuk egymással, amink van. Nem értettük, hogy a csoda éppen akkor történt, amikor azt a keveset elkezdtük osztani. Csak az utolsó vacsora után értettük meg, amikor Jézus megtörte a kenyeret, és ezt mondta, ez az én testem; szétosztotta közöttünk, és ezt mondta: ti is így cselekedjetek.

 

Márk: Mégis, keményszívűségetek ellenére, Jézus odament hozzátok a vízen.

 

Péter: Kedvetlenül eveztünk. Nehezen haladt a hajó, ellenszél is volt. Nem bíztunk abban, hogy bármi jó vár ránk. Ezért amikor észrevettük őt éjszaka a tó közepén, megrémültünk. Azt hittük, hogy egy gonosz szellem közeledik. Jézus volt az. Ismerte gondolatainkat, látta bizalmatlanságunkat. Ezt mondta: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!, belépett hozzánk a hajóba, és elállt a szél. De mi még akkor sem értettük meg őt. Nem nyílt meg a szívünk, csak arra gondoltunk, miért kell nekünk idegenek közé menni. És Jézus hiába lépett be közénk, ha a mi szívünk nem nyílt meg egymás iránt.

 

Márk: Minek tartottátok őt?

 

Péter: Egyesek úgy gondolták, Jézus megkülönböztet minket másoktól, a mi oldalunkon áll, nekünk segít velük szemben. Mások varázslónak tartották, mert csodákat tett, és azt gondolták, ő majd mindent megold. Mások pedig félelmetes szellemnek gondolták, aki azt tesz, amit akar, hol jót, hol rosszat. Az utolsó vacsora óta, amikor megtörte a kenyeret, és szétosztotta közöttünk, azóta értem, hogy miért mondta az ötezer ember megvendégelésénél, Ti adjatok nekik enni. Mert éppen ekkor találkozunk vele. Amikor nemcsak magunkra, és a mieinkre gondolunk. Amikor megtesszük az első lépést embertársunk felé. Amikor arra gondolok, mit tehetnék én, és nem arra, hogy milyenek mások. Amikor megosztjuk másokkal, amink van.

 

Márk: Ezt éljük át mi is a gyülekezetben. Jézussal találkozunk, amikor megosztjuk egymással kenyerünket. Közösséget vállalunk egymással. Ezt a Jézus Krisztusról szóló örömhírt írom meg az evangéliumban, hogy eljusson minden emberhez.