Piliscsaba református templom, 2008. reformáció ünnepe Máté 5,3-12

 

Igehirdető: Kézdy Péter

 

(Jézus mondja:) Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.

 

Boldogok

 

A Boldogmondások a reformáció ünnepének első evangéliuma. Fokozatosan alakult ki, hogy ezt az igét olvasták föl a reformáció emlékünnepén. A reformáció emlékére Németországban már a reformáció korai idejétől tartottak emlékünnepet, de még nem október 31-én. Különböző vidékeken más-más napon ünnepelték. Egyik helyen Márton napján, máshol templomszentelésük ünnepén, de leggyakrabban annak a napnak az évfordulóján, amikor abba a városba, tartományba a reformációt bevezették. 1667-től azután a szász választófejedelemségben évről évre október 31-én, a 95 tétel kiszögezésének évfordulóján tartották.

 

Október 31. a katolikus naptár szerint Mindenszentek ünnepének előestéje. Nem véletlen, hogy Luther Márton ezen a napon szögezte ki a 95 tételt a Wittenbergi vártemplom kapujára, mert Wittenbergben Bölcs Frigyes választófejedelem mindenszentekkor állította ki 17.000 darabból álló ereklyegyűjteményét.

 

Mindenszentek napjának evangéliuma pedig már a 11.századtól fogva a Hegyibeszéd nyitó szakasza, a boldogmondásokkal emlékeztek a megboldogult mártírokra, minden szentekre. Így kapcsolódott lassanként a reformáció ünnepéhez a boldogok evangéliuma.

 

De ennél a történeti magyarázatnál sokkal jobban kifejezi, hogy valóban reformációi evangélium a Boldogmondások, Luther Márton utolsó, leírt mondata, amelyet halálakor az asztalán találtak: Wir sind Bettler, hoc est verum – bizony koldusok vagyunk!

 

Hogyan írhatta ezt? Hiszen nem egy pusztai remete vagy egy meg nem értett zseni asztalán találták ezeket a szavakat, aki nyomorgó utódokat hagyott maga után. Amikor Luther életére és arra a színes, elven korra gondolunk, amelyben élt, csupa gazdagság jut az eszünkbe. Egy gazdag élet eseményei. A császár előtt elmondott hitvallás, kinyomtatott könyvek és röplapok, a német nyelvre lefordított Biblia, a Luther-házban nyüzsgő élet, gyermekek, diákok, királyi vendégek, Lucas Chranach festményei, Luther himnuszai. Luther mégis így búcsúzott az élettől: Bizony koldusok vagyunk.

 

Egy mozdulatra kell itt gondolni. A koldus tenyérrel fölfelé kinyújtott, üres kezére. Erre a várakozó mozdulatra, amely kifejezi, hogy önmagunkban semmink sincs, amire büszkék lehetnénk, amely mások fölé emel, mások elé sorol minket. Mindent ajándékba kaptunk, amink ebben az életben van, amiért csak hálával tartozhatunk. Az üresen kinyújtott kéz ellentéte a magabiztos és elzárkózóan összefont kar. Aki nem vár semmit a másiktól, senkitől, mert úgyis mindent tud. A koldus üres, kinyújtott kezével azonban nyitottságot fejez ki. Nyitottságot Isten felé és a másik ember felé.

 

A reformáció egyházai ilyen értelemben koldusok és megajándékozottak. Isten ajándékából élő egyházak. Nem felhalmozott jócselekedeteikből, büszke történelmükből, szép hagyományaikból, erejükből, pallérozott teológiájukból. Hanem megajándékozott koldusok. A Hegyibeszéd bevezető igéi, a Boldogmondások pontosan ezt a megajándékozottságot fejezik ki.

 

Boldogok a lelki szegények. Az a görög szó, amely eredetileg itt szerepel, a ptókhoj koldusszegényt jelent. Akinek semmije sincs. Aki képes és kész ajándék elfogadására. Nyitott kézzel vár, és nem gőgösen összezárt karral. Ez a boldogság feltétele, és ez a többi hét boldogmondás alapja is.

 

Mély igazságokat tár fel ez a nyolc boldogmondás. A felszínen, a közhelyek szintjén épp az ellenkezőjükkel találkozhatunk sokszor. Egy munkásmozgalmi költő a 80-as években írt egy verset *Amit a Hegyibeszédből kicenzúráztak.* Már a címében is rosszindulatú sejtetés érződik, a vers pedig így szól. És boldogok akik nem szegénynek,/akiknek testében a lélek/ elégedett, mint kertben /a szőlő – októberben. / És boldogok, akik nem sírnak / de olyan erővel bírnak / hogy alóluk, kik alázzák őket, / kirántják az anyaföldet. / És boldogok a nem szelídek, / mert a szelídeket vad szelindek-kutyák fosztják ki csaholva. / Szomorú a szelídek dolga. / Boldogok a nem szegények.

 

Erről a versről azután Jelenits István piarista tanár azt írta, hogy éppen az a meglepő igazság hiányzik belőle, ami a Hegyibeszédben megvan. Meglepő igazságok helyett közhelyek. Hogy az elégedettek, az erősek, a nem szelídek a boldogok. A közhelyek általában hamisak, és nem kell nagyon a felszín mögé ásni, hamar eljutunk odáig, hogy nem feltétlenül boldogok a gazdagok, az erőszakosok, és akiket nem üldöznek, mert mindig mindent megúsznak. A hamis közhelyekkel szemben állnak a boldogmondások meglepő igazságai.

 

Gyökössy Endre a Boldogmondásokról írt igehirdetés sorozatában két hamis közhelyet említ a boldogságról. Az egyik a kényelem, a mozdulatlan élet, amikor az ember csöndben, békében élhet, elhúzódva mindentől és mindenkitől. S másik ennek az ellentéte, az élet habzsolása. Ezekkel szemben a boldogság növekedés. Az élet megtapasztalása. Ahol élet van, növekedés van, és ha tapasztaljuk a növekedést, átéljük a boldogságot.

 

De paradox ez a növekedés. Mert lehet, hogy valaki nem találkozik vele, pedig egészséges, fiatal, gyarapodik a vagyona és élmények sokaságát keresi. És lehet, hogy átéli valaki a növekedést, az élet kiteljesedését, elmélyülését az öregségben, betegágyon, hűségben, elkötelezett életben. Keresztelő János boldogsága ez, aki Jézusra mutatott, és ezt mondta: Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. Ezt a növekedést mutatják a boldogmondások. Krisztusnak növekednie kell bennünk, nekünk pedig kisebbé lennünk. Átengedni a helyet szívünkben Krisztusnak.

 

A Boldogmondásokban a koldus léttől a csúcsponton, az Isten látásán keresztül még tovább, a közösségért viselt felelősségig és a másokért viselt szenvedésig ível ez a növekedési pálya – írja Gyökössy Endre. Amelyben mégis boldogok, akik tudnak sírni. Mert akkor átélhetik, hogy van vigasztalójuk. Krisztus odalép melléjük, és átélhetik, hogy az a legnagyobb vigasztalás, ha az embernek nem kell egyedül szenvedni. Az ilyen megvigasztalt vigasztalók tudnak maguk is vigasztalni.

 

Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Teljesen ellentmondásosan hangzik ez. Éppen nem a szelídeknek szokott több jutni. Ellentéte felől tudjuk megérteni, hogy mit jelent Jézus szava. A nem szelídek úgy gondolkodnak, hogy a másik ellenfél, vagy neki jut, vagy nekem. Vagy övé a dicsőség, a vagyon, a siker, vagy az enyém. A szelíd ember úgy tekint a másikra, hogy Krisztus őhozzá is le akar hajolni, ahogyan hozzám, koldushoz is lehajolt. Jézus ezzel szelídséggel imádkozott ellenségeiért: bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.

 

Boldogok az igazságért éhezők és szomjazók. Megint a koldus képe van előttünk. Ellentétben azzal, aki magabiztosan tudja, hogy mi a z igazság, és egyben azt is tudja, hogy a másik miben téved. Mint a farizeus imádsága Jézus példázatában: *Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember.* Az igazság magabiztos birtokosa semmi újat nem várhat. A Hegyibeszédben, amelynek alaphangja a Boldogmondások, visszatérő szó: már *megkapták jutalmukat*. Az igazságra éhező koldusokra vár jutalmuk, amely lehet, hogy kívülről nem látható, de mindennél nagyobb gazdagság.

 

Boldogok az irgalmasok. Erről néhány héttel ezelőtt hallhattunk az igében.

 

Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. Jézus azt mondja: Aki engem lát, az Atyát látja. Áttetszőségről van az ezekben az igékben. Jézus úgy beszélt magáról, mint áttetsző ablakról, amelynek feladata, hogy rajta keresztül az Isten látszódjék. Mi koszos üvegű ablakok vagyunk. Aki ránk néz, csak az ablakig lát. Nem láthatja rajtunk keresztül az igazságot, Isten akaratát, csak a mi sérelmeinket, bűneinket, önzésünket. És mi magunk sem látunk ezeken keresztül. Jézusnak növekednie kell, nekünk pedig kisebbekké lennünk, hogy meglássuk és láttassuk az Istent.

 

Az utolsó két boldogmondás összetartozik. Boldogok akik békét teremtenek, és akiket üldöznek az igazságért. Jézus Krisztus békéltet meg. Benne van békességünk Istennel, önmagunkkal, embertársainkkal. Legyőzte a gonosz hatalmakat, amelyek el akarnak választani Isten békéjétől. Legyőzte, annak ellenére, hogy halálra adták azok, akiket zavart az ő békességet hirdető igéje. Akiknek a béke nem érdeke. Így van ez máig is. A béketeremtőket gyalázzák és üldözik azok, akiknek béke nem érdeke. A történelemben rendre meggyilkolták azokat, akik a békén munkálkodtak. Gyilkosság áldozata lett Gandhi, akinek élete vezérelve éppen a Hegyibeszéd volt. A közelmúltban Simon Peresz vagy Zoran Gyingyics, akik népeiket akarták békésebb útra vezetni. Megölték őket azok, akik a békétlenségből élnek. Mégsem lesz hiábavaló a béketeremtők, szelídek, igazságra éhezők fáradtsága, erőfeszítései. Nem múlik el, megmarad örökké. Könnyeik, keresésük, a jó irányába tett botladozó lépéseik jutalma bőséges a mennyben. Ámen

 

(Scholz László és Gyökössy Endre írásainak felhasználásával.)