Piliscsaba, 2009. január. 11.Vízkereszt u. 1. vasárnap

 

Igehirdetõ: Thurnay Béla

 

Zsoltár 97,1-12 Uralkodik az ÚR! Vigadjon a föld, örüljön a sok sziget! Felhõ és sûrû köd van körülötte, igazság és jog trónjának támasza. Tûz jár elõtte, és megégeti ellenségeit mindenütt. Villámai bevilágítják a földkerekséget, látja ezt a föld, és megremeg. Viaszként olvadnak meg a hegyek az ÚR elõtt, az egész föld Ura elõtt. Az egek hirdetik igazságát, minden nép látja dicsõségét. Megszégyenülnek a bálványimádók mind, akik a bálványokkal dicsekszenek. Az ÚR elõtt borul le minden isten. Hallja ezt Sion, és örül, Júda leányai vigadnak ítéleteiden, ó URam! Mert te vagy, URam, a legfenségesebb az egész földön, magasan fölötte vagy minden istennek. Ti, akik szeretitek az URat, gyûlöljétek a gonoszságot! Megõrzi õ híveinek életét, kimenti õket a bûnösök kezébõl. [Ám 5,15] Fényözön árad az igazra, és öröm a tiszta szívûekre. [Eszt 8,16] Örüljetek, ti igazak, az ÚRban, magasztaljátok szent nevét!

 

Luther mondja, hogy a zsoltár egyszerre ige és imádság. Isten szava az emberhez és ember szava Istenhez. Azt is mondja, hogy amikor Jézus imádkozni tanít, akkor a Miatyánk istendicsõítései és kérései minden zsoltáros dicsõítést és kérést magukba foglalnak. Dietrich Bonhoeffer hozzáteszi, hogy a zsoltárok nemcsak a földön járó Jézus állandó imái voltak, hanem ma is Õ imádkozza velünk és értünk. És azt mondja, hogy amikor olyan zsoltárszövegeket adna szánkba az ismeretlen imádkozó költõ, amit nem tudunk vele mondani, mint pl. azt, hogy ártatlanságunkra hivatkozunk és kérjük Isten bosszúállását ellenségeinkre, akkor gondoljunk arra, hogy e szavakat is Jézus imádkozza ma értünk. Õ a tiszta áldozati Bárány, aki hivatkozik ártatlanságára, és õ hívja magára Isten bosszúját, amelynek minket, az Igazság Királyának ellenségeit kellene érnie.

 

A 97. zsoltár így kezdõdik: az Úr uralkodik! Ezt nem mindig látjuk. A bûnös, felfuvalkodott pedig egyáltalán nem látja. De mégis ez az igazság. Sõt: csak ez igaz! Az ÚR mindenen, mindig uralkodik, csak Õ az Isten. Az Õ uralma igazság és jog. Nem embertipró zsarnokság, nem kéjes bosszúállás. Igazság és jog. Ezért az ember örömmel adhat neki dicsõséget, szívbõl, és nem kényszerûen, talpnyalásként. Sztálin-film.

 

Fenségét tükrözi a teremetett világ. A csillagok, a föld és a tengerek, természet erõi és az élet maga. Mindez tökéletes és csodálni valóan szép. Az emberi képzelet alkotta mesevilágok is lehetnek szépek, de lehetnek hazugok és gonoszok is, a szellemet megtévesztõk, a lelket megfélemlítõk, a szívet szennyel beborítók. Az Isten teremtett világa azonban soha nem igázza le a lelkünket, hanem mindig csodálatra indít, álmodó mûvészt, kutató tudóst és az életéért küzdõ embert egyaránt.

 

Az Úr igazságos uralma jó, nagyon jó, a legnagyobb jó. Öröme az istenfélõknek. Nem kell félni az Úrtól, mert igazságos és jóakarója az embernek. Nem kell félni a gonoszoktól, mert az Úr megõrzi híveinek életét és kimenti õket a gonoszok kezébõl. Nem kell félni a bálványoktól, amiben hisznek az emberek, a Mammontól, az erõszaktól, a természet erõitõl, mert ezek nem istenek, nincs erejük az ember lelkén, az Úr gyõz ezek fölött, és aki neki adja a szívét, nem szégyenül meg.

 

Adjuk neki a szívünket! Gyûlöljük meg igazán a Gonoszt. Harcoljunk a bûn ellen a saját szívünkben. Gyõzzük le önhittségünket, irigységünket, hatalom-vágyunkat, nemtörõdömségünket. És harcoljunk a világban uralkodó gonoszság ellen is. Szedjük össze a bátorságunkat és harcoljunk az igazságtalanság ellen, vállaljunk közösséget a gyengékkel, álljunk ki áldozatosan az igaz ügyekért. Tegyünk jót különösen azokkal, akik ránk vannak bízva. Gyerekeinkkel, a betegekkel, az öregekkel, a testi vagy lelki sérültekkel. De tegyünk jót azokkal is, akikkel csak találkozunk, és akik nem tudják jóságunkat viszonozni.

 

Ha azok, akik szeretik az Urat és gyûlölik a gonoszságot, Jézus követõiként irgalmasan cselekszenek és a szeretet áldozatát mutatják be, akkor talán kevesebb lesz az elkeseredett a kisemmizettek közt, és kevesebben vállalják, hogy terroristák legyenek, vagy hogy a gátlástalan zsarnokokat embertelenül szolgálják. Mert a gonoszok erõszakos tetteit fegyverrel csak korlátozni lehet, de öröm és béke fegyvertõl nem származhat, még ha éppen a jogrendet védi is.

 

Az Isten szentségét kereshetjük. Megtaláljuk a Bibliában, a hívõk közösségében. Másutt nem. A 12 éves Jézus nem Heródes palotájába surrant be, hogy valamiféle pláza-gyönyörûségben bolyongjon. Nem is a római katonák impozáns fegyver-gyakorlatát bámulta, ahogyan mi bámultuk gyerekkorunkban önfeledten a tûzoltók gyakorlatozását, megfeledkezve anyánk kétségbeesésérõl és a várható büntetésérõl. A kisfiú-Jézus a névadás után is templomba járt, kereste az emberi bölcsesség és szülõnek való engedelmesség összeegyeztetését a Mennyei Atyának való engedelmességgel, a küldetésére való felkészüléssel. Meghosszabbította a zarándoklatot a templomba maradással, hogy megismerje a tóra szívét-velejét. Tanult a lelki vezetõktõl, hogy igazán, Isten szerint imádkozhassa a zsoltárt. Felkészült, hogy majd késõbb megfogalmazhassa és ránk hagyja a Miatyánk szavait, minden igaz imádság kristály-magját. Vajon volt-e bennünk gyermek¬korunkban ekkora elkötelezettség hitünk gyarapítására? És vajon a mi konfirmandusainkban van elég kitartás a közös készülésre?

 

Térjünk meg és járjunk keresztségünkben, zarándokoljunk a jászolhoz, lássuk meg a kisdedben Isten szeretetét. Ha felvettük, viseljük Jézus szent nevét, járjunk szent életben. Isten dicsõségének és szeretetének meglátása vezet minket a jó úton. Bíznunk kell Isten jóságának gyõzelmében, és aszerint járni örömben és hûségben. Ahogy Pál írja a rómaiaknak: „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élõ és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetszõ és tökéletes.”

 

Okos istentiszteletben, mint a Krisztusnak és egymásnak tagjai. Gondoljunk az imahétre készülve arra, hogy ha mint különbözõ tagok együtt imádkozunk, egy lesz a templomunk. Az egy keresztény anyaszentegyház, a hívõk láthatatlan, de megtapasztalható közössége együtt könyörög Isten nevének megszenteléséért, országa közénk jöveteléért. Éljünk ezzel az ajándékkal és jöjjünk el az ima-alkalmakra. És hívjuk gyermekeinket is, hogy az imádkozás közösségének erejét is megtanulják, megtapasztalják.

 

Nekünk a mennyei Atya dicsõítése jutott, a teremtés csodálata. Miénk szent nevének hirdetése, országának szolgálata a világban. Ha az õ szeretetébõl és igazságából forrásozó öröm tölti be a szívünket, áraszthatjuk az igazi béke fényét az emberek között. Ha fiak vagyunk, ne féljünk aszerint élni. Mert Isten Lelke vezérli Isten fiait.