Piliscsaba 2009. 02.08. Hetvened vasárnapja Máté 9,9-13

 

Igehirdetõ: Kézdy Péter

 

Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert ülni a vámnál, akit Máténak hívtak, és így szólt hozzá: *Kövess engem!* Az felkelt, és követte õt. És történt, amikor Jézus asztalhoz telepedett a házban, sok vámszedõ és bûnös jött oda, és letelepedtek Jézussal és az õ tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok, és szóltak tanítványainak: *Miért eszik a ti mesteretek vámszedõkkel és bûnösökkel együtt?* Õ pedig, amikor ezt meghallotta, így szólt: *Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bûnösöket.*

 

**Én vagyok ez az ember**

 

Ebben az evangéliumi történetben olvashatunk egy vámszedõrõl, farizeusokról, tanítványokról és Jézusról. Vizsgáljuk meg mind a négyféle szereplõt, milyen a viszonyunk, van-e közünk hozzájuk?

 

A vámszedõk az idegen megszálló római hatalom szolgálatában álltak. Már megjelenésük is visszataszító volt, a fülükben pénzérme függött, ez volt a cégérük. Kapernaum az határa közelében feküdt, a Damaszkusz felé vezetõ kereskedelmi út mentén, hozzátartozott a kisváros életéhez a vámszedõk jelenléte. Amúgy sem kedvelt az emberek elõtt az ilyen foglalkozás, de akkor Izráelben háromszorosan is gyûlölt, lenézett, kiközösített emberek voltak, akikkel nem állt szóba senki, csak más kiközösített emberek.

 

Elõször is sértette a zsidók egy Istenbe vetett hitét, hogy a pénzérmék emberalakot ábrázoltak, császárokat és királyokat általában isteni dicsõítõ jelzõkkel és jelvényekkel. A Tibérius dénár felirata például ez volt: Az imádandó isten imádandó fia. Ilyenfajta érméket a vámszedõk a fülükben viseltek.

 

Másodszor a vámszedõk helybéli emberek voltak, akik annak a Római Birodalomnak a szolgálatába szegõdtek, amelyik a megfizethetetlen vámokkal és adókkal kifosztotta az országot. Ellenszegülni nem lehetett nekik, mert a római hadsereg védte õket.

 

Harmadszor pedig zsebre dolgoztak. A rómaiak bérbe adták az adók, vámok beszedését, amit ezen felül beszedtek, a saját hasznuk volt. Õk pedig az emberek rovására többet szedtek.

 

A vámszedõk tehát istenkáromlók, hazaárulók és csalók voltak. Megvetés vette körül õket, tisztátalannak bélyegezték õket, hátuk küszöbét sem lépték át, nem álltak velük szóba a legszükségesebbeken túl.

 

Milyen a viszonyunk ebben a történetben ehhez a vámszedõhöz. Keveset tudunk meg az õ személyérõl. Összesen annyit, hogy Máténak hívták, Jézus így szólt hozzá: *Köves engem!* Az felkelt, és követte õt. Mégis ebben a mellékesnek tûnõ információban, hogy Máténak hívták, benne van az egész történet lényege, talán mondhatjuk, az egész evangélium lényege. Ugyanis ez a történet mindhárom szinoptikus evangéliumban olvasható, Márknál és Lukácsnál is, de náluk így szerepel a vámszedõ neve: Lévi, az Alfeus fia. Márk evangéliuma volt az elsõ evangélium, amelyet követett Máté, Márkot vette alapul, sok helyen szó szerint. De itt Máté változtatott a szövegen. Õ azt írta, Máténak hívták, pedig írhatta volna ugyanúgy, hogy Lévi. Õ azonban ezzel azt fejezi ki, hogy *én vagyok ez az ember*.

 

Én vagyok az az ember, aki mindent Jézusnak köszönhet. Annak, hogy õ elfogadott engem, közösséget vállalt velem, és ezáltal tudom önmagamat is elfogadni.

 

A történet szereplõi ezután a farizeusok. Legfõbb jellemzõjük, hogy õk nem tudják kimondani ezt a mondatot: Én vagyok az az ember, én bûnös vagyok. Mindenki más lehet bûnös, de õk nem. Mások bûnével foglalkoznak, nehogy szembe kelljen nézniük önmagukkal. Hiszen akkor minden relatívvá válna, azt kellene mondaniuk: én is csak ember vagyok, mint te.

 

Jézus azt mondja a farizeusoknak, menjetek, és tanuljátok meg, irgalmasságot akarok, és nem áldozatot. Van-e még jelentése ezeknek a szavaknak? Hiszen áldozatbemutatást nem folytatunk. A zsidóságban a templom lerombolása, Kr. u. 70 óta nincs termény és állatáldozat, de már a próféták és Jézus is az áldozati kultusz ellen szóltak. Jézus Hóseás prófétát idézi, amikor ezt mondja: *Irgalmasságot akarok és nem áldozatot.* Ézsaiás és Jeremiás azt mondják: Isten még a füstjét is utálja az áldozatnak, helyette emberséget vár el. Termény és állat áldozati kultusz nincs, de a gondolkodásmód, amit az áldozás jelentett, örök emberi tulajdonság. Az, hogy Isten felé ezzel letudtam kötelességemet, én már kívül vagyok a problémán, nem is mártom bele magam az ügybe, mert még tisztátalanná válnék. A bûnbakképzés, a hárítás, a projektálás, amivel az ember magát tisztává teszi a másik elítélésével, az áldozás örök formái. Áldozati szertartás a fölháborodás, megsértõdés, ítélkezés, ami más bûnét még feketébbre festi, csak hogy õ fehérebbnek látszódjék. Ilyen áldozati szeánsznak indult a bûnös nõ története, ahol azok a férfiak ítélkezni akartak egy valaki fölött, míg õk a feddhetetlen, magukat minden tisztátalanságtól távol tartó emberek szerepében tetszelegtek.

 

A farizeusok nem képesek beismerni saját esendõségüket, ezért egyre dühödtebben vádolnak másokat. A leghíresebb farizeus Pál apostol volt, aki megtérése elõtti önmagáról azt írta, hogy feddhetetlen voltam a törvény tekintetében. Nem volt képes azt mondani, amit Máté evangélista, hogy én vagyok az az ember, aki nem önmagának, hanem Isten kegyelmének köszönhet mindent. Megtérése után volt képes magát esendõnek tartani, aki maga is a bûn kiszolgáltatottja. De Isten kegyelmébõl el tudta fogadni önmagát. A Korinthusi levélben így ír errõl: *A legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelmébõl vagyok, ami vagyok.* Végre irgalmas volt önmagához, és irgalmas tudott lenni embertársaihoz.

 

Jézus azt mondja a farizeusoknak: *Menjetek, és tanuljátok meg ezt.* Nehéz iskola ez. Hogy az ember tudjon irgalmas lenni magához, képes legyen öniróniára, képes legyen nevetni is magán, képes legyen esendõségét, bûnösségét belátni, de a bûnbocsánatot elfogadni. És képes legyen embertársaival is irgalmas lenni. Jézus mondja: *Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.* Nehéz iskola, amíg az ember eljut annak belátásáig, hogy gyógyulásra szoruló beteg. A pszihológusok mondják, hogy csak azon lehet segíteni, akinek van betegségtudata. Senkit nem lehet elküldeni pszihológushoz belátása ellenére. Az üdvösség görögül és más nyelveken is gyógyulás. Az üdvösség örömét élte át Jézusban Máté evangélista, és ettõl zárták el magukat egyelõre a farizeusok.

 

A vámszedõ történetének harmadikként szereplõi a tanítványok. Meglehetõsen passzív szereplõi. A farizeusok õket kérdezik meg, hogy miért eszik a ti mesteretek bûnösökkel és vámszedõkkel együtt. A kérdésre akkor még Jézus válaszol helyettük. Amikor azonban Jézus élete után több évtizeddel Máté evangéliumát leírták, az akkori tanítványoknak, a keresztény gyülekezetnek magának kellett megválaszolni a kérdésre. És az a közösség valóban krisztusi életet élhetett, ahol gyógyult és gyógyulásra váró emberek együtt voltak, elfogadták egymást tökéletlenségük ellenére. A kívülállókat meglepte ez a közösség, amely más volt, mint az irgalmatlan világ. És megkérdezték, milyen elveket vallanak, milyen a mesterük, miért eszik bûnösökkel együtt.

 

Félek, hogy minket mai keresztényeket, legtöbbször nem azért kérdeznek meg, mert olyan közösséget látnak, ami a világban szokatlan. Félek, hogy nem a mesterünk felõl kérdeznek, hogy miket tanít õ, hanem minket, mai tanítványokat vonnak kérdõre. A kérdés pedig így hangzik: Olvastuk, hogy Jézus irgalmat és közösségvállalást tanított. Hogy-hogy nem látszik ez rajtatok?

 

Úgy kellene élnünk, hogy az Jézus iránti érdeklõdést keltsen. Az ítélkezés és az elzárkózás a vámszedõket és bûnösöket csak bezárta köreikbe, de az, hogy Jézus megszólította õket, és letelepedett asztalukhoz, követésre indította Mátét. Hála Istennek vannak ilyen tapasztalataink is. És látjuk,hogy ahol ilyen a keresztény közösség, ott azt kérdezik az emberek, ki ezeknek a mestere, kicsoda Jézus Krisztus?

 

Végül a történet szereplõje maga Jézus. Aki szóba állt a kiközösített vámszedõvel, és ez neki elég volt, otthagyott mindent és követte õt. Aki letelepedett a bûnösök asztalához. De aki a farizeusoknak azt mondta, menjetek még tanuljatok. A történetben mesternek nevezik õt. De õ több ennél. Benne az Isten jelenlétét tapasztalhatja meg Máté, a tanítványok, a farizeusok. Isten erejének jelenlétével vonul el vámszedõ asztala elõtt, Isten erejével tekint rá, és szólítja meg õt. Tettei és szavai kinyilatkoztatások. Így élhetjük át mi is Isten közösségét, az õ erejét, ami képes megváltoztatni életünket. Azt, hogy megszólít és letelepedik mellénk, amikor képesek vagyunk azt mondani, hogy én vagyok az irgalomra szoruló ember. De átélhetjük azt is, hogy elküld, kísértéseknek tesz ki, kiszolgáltat bûneinknek, szembesít önmagunkkal, hogy tanuljunk irgalmat, amikor mások fölött ítélkezünk, hogy magunkat kiválóbbnak mutassuk. De ha elküld is, csak azért teszi, hogyy késszé váljunk az üdvösségre.