Félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét, tudván, hogy nem veszendõ dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplõtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.

Péter 1.levele 1,17-21

 

Igehirdető: Kézdy Péter

 

**A megváltásról**

 

Böjt harmadik vaárnapjának egyházi elnevezése Oculi vasárnapja a zsoltár kezdõ sorai után: *Szemem az Úrra néz szüntelen.* Az igében pedig a megváltásról olvasunk.

 

Egy aluljáró falára írták: *Jézus a válasz.* Valaki aláírta: *De mi a kérdés?* Szellemes, azonban a kérdést mindenkinek magának kell föltenni, és hiszem, hogy Jézus különbözõ gondolkodásmódú embereknek, különbözõ élethelyzetekben adhat választ. A megváltással kapcsolatban szintén fel lehetne tenni a kérdést: *Megváltás, de mitõl?* A Biblia különbözõ élethelyzetû, különbözõ gondolkodású emberek megváltástörténetét mondja el. Más volt a megváltás a vámszedõnek, a gadarai megszállottnak, Pálnak, a filippi börtönõrnek. Megváltás a bûn, a kiközösítés, a betegség, a társadalmi kényszerek, a kényszeres törvénykövetés fogságából. Péter apostol a hiábavaló életmódból való megváltásról beszél. Háromféleképpen is megváltás van Jézusnál.

 

Megváltás, ahogyan Jézus megmutatja, hogyan tekint ránk az Isten. A megváltás szó eredetileg rabszolgamegváltást jelentett. A rabszolgák élete hiábavaló, jelentéktelen élet volt. Nem tekintették õket embernek. Mi a helyzet ma? Orvosi váróteremre gondolok. Az újonnan érkezõk kérdezõsködnek, ki után következnek, itt van-e a doktor úr, beszélgetnek. De jön valaki, aki nem szól senkihez, csak odaáll az ajtóhoz, és ajtónyitáskor bemegy a többiek elõtt azzal az indokkal, hogy õ a doktor úr betege. Hogy képzeli ezt? Úgy, hogy õ fontos ember, mások nem. Õ valaki, mások nem. Azért nem köszönt, nem beszélgetett, rá se nézett a többiekre, hogy magát is meggyõzze arról, hogy az õ helyzete különleges. A várakozók között pedig vannak olyanok, akik elfogadják, hogy õk nem fontos emberek. Õk csak rabszolgák.

 

Micsoda ereje lehetett annak, ahogyan Jézus rátekintett az emberekre. Észrevette a tömeg mögött Zákeust, az út mellett ülõ jerikói vakot, észrevette a tolongásban a vérfolyásos asszonyt. Ezt mondta: *Valaki megérintett engem, mert észrevettem, hogy erõ árad ki belõlem.* Még a kereszten is a másik ember helyzetére figyel, amikor Máriához és Jánoshoz, és a hozzá forduló latorhoz szól. Így tekint ránk az Isten. Embernek, fontosnak, nem jelentéktelennek. Megváltás ez a figyelem.

 

Eddig arról volt szó, hogy hogyan tekint ránk az Isten. Másodiként arról, hogy hogyan tekintünk mi emberi életünkre. Péter apostol jövevénységrõl és hiábavaló életmódról beszél. Jövevények vagyunk, és ezt a rövidre szabott idõt is annyi hiábavalósággal tudjuk eltölteni. Haszontalan szórakozással, üres fecsegéssel, pótcselekvésekkel, alibi cselekvésekkel, ülésezéssel. De hiábavalónak tûnhet a tisztességes hétköznapi élet, hiszen minden elmúlik. A megmûvelt kertet felveri a gaz, a mosogatás után újra megtelik a mosogató szennyes edénnyel, a szép ruha elkopik. Mi vált meg minket abból, hogy életünket hiábavalónak érezzük. Nem megoldás a hiábavalóság érzésére, ha tagadjuk azt. Nem tagadja a Szentírás sem a Prédikátor könyvében. *Minden hiábavalóság!* –olvassuk. (Préd 1,2) Nem megoldás, ha emlékmûveket akarunk magunknak emelni. Ez is csak hiábavaló. Nem megoldás Kölcsey pesszimista belenyugvása: *Hát ne gondolj e világgal, Bölcs az, ki mindent megvet. Légy tompa, nyugodt, érezetlen, szépnek s rútnak húnyj szemet.* (Vanitatum Vanitas) sokkal inkább amit Csorba Gyõzõ ír versében: *Salamon, hát minden hiúság?/ Ez ám a nagy dolog: ilyen/ szemmel nézni a világra égre/ feleségedre lányaidra/ nõk mellére hazára versre/ és hinni bennük hinni mégis/ és a napok mézét kiszívni/ és úgy hogy ne csak mint az állat/ hanem érezni a csodákat/ a nagyszerûség levegõjét/ és mindig hogy minden hiúság*

 

Minden hiábavaló, mégis igent mondani az életre. Ezt látjuk Jézus életén is. Jézusban Isten igent mondott a véges, múlandó, banális emberi életre. Rövidre szabott élete volt. Ellenségei, elítélõi, legyõzõi szemében jelentéktelen élet. A rabszolgáknak kijáró, megalázó kivégzési móddal végeztek vele. Mégis nagy jelentõségû élet volt, ami azóta is hitet ad, vigasztal, reménységet ad az embereknek.

 

Istent nyilatkoztatta ki, gondolhatta volna, hogy nem foglakozik jelentéktelen kicsiségekkel. Az õ ügye fontosabb annál. Mégis a mezõk liliomaiban gyönyörködött, egyszerû embereknek egyszerû emberekrõl mondott példázatokat, betegekkel, bûnösökkel töltötte szent idejét. Életével megmutatta Isten akaratát, aki nagyra értékeli emberi életünket annak minden apróságával együtt. A múlandó apróságokban van jelen az örökkévaló. Egy jó szóban, önzetlen gesztusban, hogy vagy kérdésben jelen van a végtelen, jelen van az Isten.

 

Végül arról beszél az ige, hogy tekintsünk Jézus megváltó halálára. Félreérthetõ ez a kifejezés. Sokszor úgy értik, hogy a haragvó Istent csak vér által lehet kiengesztelni. Abból a régi gondolkodásmódból származik ez a félreértés, amelyik úgy gondolja, hogy dolgok megoldása csak erõszak útján történhet. Áldozatra van szükség. Azt tanították, hogy Isten akarata az erõszakos megoldás. Valakit fel kell áldozni, hogy Isten kiengesztelõdjön. Áldozat nélkül semmi sem megy. Valakinek fizetni kell, valakinek bûnhõdni kell, valakinek vereséget kell szenvedni, valakinek távozni kell, valakinek meg kell halni. Olykor egy tragédia kell ahhoz, hogy rádöbbenjünk, az erõszak nem megoldás semmire, ördögi kört jelent, csapdát, ami mindenkit foglyul ejt. A tatárszentgyörgyi apa és kisfia, és a veszprémi sportoló halála egy országot szembesített az erõszak borzalmas logikájával.

 

Az a logika, hamis istenkép, hogy Isten vért kíván, oda vezetett, hogy Jézus Krisztusban Isten nevében Isten életére törtek, Istent gyilkolták meg. Az õ halálával leleplezõdött az erõszak logikájának Isten ellenes volta. Az ilyen tragédiák után döbbenten kérdezzük: hogy tehettünk ilyet? Hogyan jutottunk idáig? Hogy gonosz indulatból, félelembõl vagy nemtörõdömségbõl az erõszak cinkosaivá váltunk. Péter apostol így prédikált pünkösdkor: *Ti az igazat megtagadtátok, az élet fejedelmét megöltétek.* (Apcsel 3,14.15)Isten ellen törünk mi is mindig, amikor elfogadjuk az erõszakos megoldásokat embertársaink rovására.

 

Sokan megtértek Péter szavára akkor, amikor szembesültek azzal, hogy mit tettek. Mit tettem? Ez a felismerés a megváltás elsõ lépcsõje az erõszak ördögi körébõl. Olyan jó volna, ha nem volna szükség újabb és újabb tragédiákra ehhez a felismeréshez, hanem szemünket Krisztus keresztjére emelnénk, és hinnénk abban, hogy halálával véglegesen legyõzetett az erõszak logikája.

 

Oculi vasárnapja van. Emeljük szemünket Krisztusra. Ha szavaira, tetteire tekintünk, meglátjuk a megváltást abból, hogy magunkat és embertársainkat nem embereknek, hanem eszközöknek tekintjük. 

Ha Krisztus életére tekintünk, meglátjuk a megváltást a hiábavalóságból. 

Ha Krisztus halálára tekintünk, meglátjuk a megváltást az erõszak hamis logikájából.