Piliscsaba, 2009. 04.26. Húsvét u. 2. vasárnap

 

Igehirdető: Kézdy Péter

 

Jakab levele 5,13-20 Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig. Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését. Testvéreim, ha valaki közöttetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti valaki, tudja meg, hogy aki megtérített egy bűnöst a tévelygés útjáról, megmenti annak a lelkét a haláltól, és sok bűnt elfedez.

 

Az imádság változtat

 

Az imádságos életű Illés prófétát állítja példaként elénk Jakab apostol mai igénkben. Mégpedig nem azt az Illést, akihez csodálatos várakozások kötődtek, akinek a visszatértét várták, és Jézus kiáltását a kereszten úgy hallották félre, hogy Illést hívja. Hanem aki ugyanolyan ember volt, mint mi. Küzdelmekkel a szívében, Istent kereső, de Istent oly gyakran félreértő, és csak sok vándorlás, csalódás, felemelő és porba sújtó tapasztalat után kapizsgáló ember. Pályafutása elején imádságban hallotta az Úr szavát, és meghirdette, hogy szárazság lesz. Így történt, de ez azzal is járt, hogy kétségbeesve kellett aggódnia a hozzá közel állók életéért, a Sareptai özvegyért és annak fiáért, akik érte áldozatot hoztak. A szárazság idején, az éhhalál szélén Illést az utolsó morzsáikból etette sz özvegy és fia. Azután ez a fiú halálos beteg lett, Illés a karjában vitte, és az Úrhoz kiáltott: *Uram, még bajt is hozol erre az özvegyre, akiknek vendége vagyok, és megölöd a fiát?!*

 

Azután Illés a Kármel hegyen tűzért imádkozott. És lecsapott az Úr tüze, fölemésztette az oltárt, még a köveket is, a tűz a vizet is felnyalta az oltár körüli árokból . Sikert aratott Illés, teljes a diadal, megragadták a Baál papokat, és Illés lemészároltatta őket. De a siker után nem érzett elégedettséget. Magába roskadva ült a hegy tetején, fejét a lába közé hajtva. Isten, aki a sikert adta, nem igazolta az elégtételt.

 

Következő imádságát már lent a pusztában mondja el. *Elég most ár Uram, vedd el az életemet.* Meg akart halni. De Isten hosszú útra küldi őt. A Sínai hegyhez. A Sínai hegynél is imádkozik. Szél szaggatta a hegyet, tűz emésztette, földrengés rázta, de Isten nem volt ott a szélben, a tűzben, a földrengésben. Azután halk suhogás hallatszott, és Illés a halk suhogásban ismét hallotta az Urat.

 

Azért mondtam el az imádkozó Illés történetét ilyen részletesen, hogy lássuk, ezt a kereső, folyton gyötrődve imádkozó embert az imádságban Isten folyamatosan alakította, változtatta. Isten akaratának megértéséhez bizonyosságot és aggodalmat, magasságot és mélységet, diadalt és kudarcot kellett átélnie. Az igében Jakab imádságra buzdít. Azért, hogy az imádság változtasson minket. Aki szenved, imádkozzék. Az Úr megszabadítja a szenvedőt. Imádkozzék, akinek öröme van. Imádkozzék a bűnös, és bocsánatot nyer. Az imádság megváltoztat.

 

Tévelygőkért való imádságról is olvasunk, és azt írja Jakab, ez az imádság sok bűnt elfedez. Mit jelent ez? Azt jelenti: változzak meg *én*, és váljak képessé megérteni őt. Meglátni benne a jót. A jó törekvéseket, jó indulatot, a jóra való vágyat, azt a jót, amit a körülmények jelenleg nem hoznak ki belőle. Azt a jót, amit lehet, hogy még ő sem ismert fel magában. Imádkozni a másikért, akit tévelygőnek tartok, azt is jelenti, hogy változzak meg én, ismerjem föl, miben tévedek én, miért feltételezek róla rosszat. Lehetséges, hogy én vagyok előítéletes. Állandó kísértésünk, hogy úgy gondolkozzunk, úgy beszéljünk, úgy imádkozzunk, hogy nálam van az igazság, neked kell változni, és elfojtott agresszióval mondjuk: imádkozom érted.

 

Jakab azt írja: nagy ereje van az igaz ember buzgó könyörgésének. De ki az igaz ember a Szentírás szerint? Nem az, aki magát igaznak tartja, mint a példázatbeli farizeus, aki hálát ad, mert megtartja a törvényt, és nem olyan, mint az a vámszedő. Ezért írja Jakab először, hogy valljátok meg egymásnak bűneiteket, és azután imádkozzatok egymásért.

 

Luther Márton írja az imádságról: „Isten nem tehet mást, mint hogy meghallgat engem. Koldustarisznyámat a küszöbére dobtam, és addig nem hagytam neki békét, amíg nem emlékezett arra az ígéretére, hogy meghallgatja imádságaimat.” Koldusok vagyunk Isten előtt. Üres kézzel és üres szívvel állunk meg előtte, hogy töltse meg szívünket, térítsen meg, változtassa meg értelmünket. Változtasson minket, amikor vitánk van embertársunkkal. Hogy meg tudjuk érteni őt, vagy legalább türelemmel elviselni.

 

Változtasson, amikor betegek vagyunk. Hogy a betegséget türelemmel viseljük, és ne forduljunk el Istentől. 

Változtasson, amikor sikeresek vagyunk. Hogy ne váljunk önelégültté és gőgössé. Ne gondoljuk, hogy mindenre képesek vagyunk, hanem a sikert Isten ajándékaként fogadjuk, neki hálát adjunk és a hála embertársaink felé fordítson. 

Változtasson a kudarcok idején, hogy ne a másik embert okoljuk vagy magunkról gondoljuk azt, hogy mi semmire sem vagyunk képesek, és minket senki sem szeret. Hanem erősítsen meg minket az Isten az ő végső és legnagyobb szeretetében, teljes elfogadásában. Ajándékozzon meg ezzel a belső nyugalommal. 

Változtasson, amikor keresztet hordozunk, másokért áldozatot vállalunk. Hogy képesek legyünk azt a keresztet hordozni, úgy viselni, hogy közben a teher ne őrölje fel lelkünket, idegrendszerünket. Erősítse meg lelkünket az Isten. Éreztesse közösségét, hogy mellettünk van, és a keresztet nem egyedül kell vinnünk. 

Változtasson meg, amikor a halállal kell szembenéznünk, amikor cserbenhagy minden emberi érvelés. Éreztesse közösségét az elmenőkkel és az itt maradókkal. 

Változtasson meg, amikor a bűn terhe nem hagy nyugodni. Elfogadó szeretetével adjon bátorságot az őszinte bűnbánatra. 

Változtasson, tanítson örülni, hogy tudjunk együtt örülni embertársunkkal, és tudjuk ki is fejezni örömünket.

 

Jakab apostol az igében először arról ír, hogy amikor Istenhez fordulunk imádságban, Isten alakít, változtat minket. Nemcsak egyéni imádságról ír azonban, hanem a gyülekezet közösségi imádságáról is. A egymásért együtt elmondott imádságról. Az imádság közösségben hív. Március 3-án a Deák téri templomban az erőszakmentességért imádkoztunk a veszprémi és tatárszentgyörgyi gyilkosságok után. A meghirdető szóra megtelt a templom. Gyülekezetünkből is többen ott voltunk anélkül, hogy egyeztettünk volna. Több ismerősömmel találkoztam ott, akik arról beszéltek, amit én is éreztem, a tenni akarást, de tehetetlenséget, vágyat a közös imádságra, hogy segítségül hívjuk Istent, mutasson utat, vezesse népét, hogy népe a békesség eszköze legyen. Imádságainkat a padokra készített papírokra írtuk, amelyeket azután egy táblára kitűztek. Az Evangélikus Életben megjelent ezek közül néhány. „Mennyei Atyám! Kérlek tisztítsd meg lelkemet, lelkünket a sötét indulatoktól, gondolatoktól, hogy fényt sugározzunk a környezetünkbe. Adj erőt ehhez! Ámen” „Szentlélek Isten! Tégy engem békeséged eszközévé. Szabadíts meg az ítélkezéstől, hogy szavaimmal és tetteimmel Krisztus szeretetét tudjam közvetíteni. Ámen." "Uram! Találj meg rejtőzöttségemben! Fogd le mindegyikünk ütésre emelt kezét! Taníts egymásban meglátnunk a testvért, hiszen te minden ember testvére lettél. Adj elégséges szeretetet, hogy a szeretet kiűzze minden ember félelemét. Ámen.”

 

Húsvét utáni második vasárnap, jó pásztor vasárnapja van. Jézus magát nevezi jó pásztornak. Mert nemcsak azért támadt fel, hogy szívünkben győzzön a szeretet, hanem, hogy közösségbe hívjon. Imádkozó közösségbe. Ahol egymás imádsága erősít és változtat minket.

 

Húsvét előtt nagycsütörtökön imaközösséget tartottunk gyülekezetünkben. Azzal az élménnyel ajándékozott meg, hogy mások imádsága változtatott. Szavakat, kifejezéseket kaptam ajándékba, amelyek segítettek a másik embert megérteni, embertársamra szeretettel tekinteni. Jakab azt javasolja, nem parancsolja, hanem érdekünkben ajánlja, hogy beszéljünk testvéreinkkel arról, ami a szívünkön van.

 

Kihez fordulhat az ember bizalommal? Ahhoz, aki Istennel áll beszélgető viszonyban. Az én gondolataimat is ő elé viszi, hogy Isten szeretete felől gondolkodjon róla, és fogadjon el engem.

 

Eddig arról volt szó, hogy az imádság változtat. De nemcsak azért imádkozunk, hogy mi változzunk meg. Sőt. Legtöbbször nem is ez az első szavunk. A változás, megtérés vágyát Isten érleli bennünk. Azonban az első szavunk legtöbbször az szokott lenni, hogy változzon meg a helyzet. Legyen eső, mint Illés imádságában. Legyen béke. Gyógyuljon meg a hozzátartozóm, vagy egy ismerősöm hozzátartozója, akit nem ismerek, de ismerősöm szívén van. Erről az imádságról csak csendesebben merek beszélni. Mert nem szabad azt gondolni, hogy ha imádkozom lesz eső, és meggyógyul az embertársam. Mégis, annyi tapasztalatunk is van a meghallgatott imádságról. Titokról kellene itt beszélni. Valami olyan titokról, Isten Lelkéről, ami a teremtés előtt, amikor a föld még kietlen és puszta volt, ott lebegett a mélység fölött, hogy teremtsen a káoszból rendet, hogy lelkét adja minden teremtménynek. A Lélek körül vesz most is, és kapcsolatba lép velünk, teremti, elrendezi, megőrzi, óvja életünket. Az imádságban a világteremtő Lélekkel keressük a kapcsolatot, és Urunk tanítása szerint azzal a hittel imádkozhatunk, hogy Isten meghallgatja imádságunkat.

 

Rudolf Bultmann 20. századi nagy teológus, akit sokat bírálnak racionalizmusa és tudományos következetessége miatt, így ír az imádságról: „Az imádság során az imádkozó nem adja meg magát Isten megváltoztathatatlan akaratának, hanem arra indítja az Istent, hogy olyat egyen, amit különben nem tenne meg.” Nikosz Kazantzakisz görög író pedig ezt írja: „Hiszek egy olyan világban, ami nem létezik,de azáltal, hogy hiszek benne, megteremtem ezt a világot. Azt nevezzük csak „nemlétezőnek”, minek a létrejöttét nem is igazán akarjuk.

 

Bízzunk Jézus szavában, hogy kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok. Mert miközben mi is változunk, keresésünkre találunk, Isten válaszol úgy is imádságunkra, hogy kérésünkre adatik nekünk. Ámen.