Piliscsaba, 2010. május 13. Pünkösd

 

Igehirdető: Kézdy Péter

 

Apcsel 2, 36-41 Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek." Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: "Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?" Péter így válaszolt: "Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. (...) Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.

 

Magukra ismertek

 

Hogyan született az első keresztény gyülekezet és a keresztény egyház? Erről tudósít az ige. 2000 évvel ezelőtt kezdődött pünkösdkor azzal a 3000 emberrel. Miután a tanítványok megteltek Szentlélekkel, Péter apostol Jézus keresztre feszítéséről beszélt a Jeruzsálemben összegyűlt embereknek, akiket szíven talált ez a beszéd.

 

Pünkösd ünnepe volt, amikor az egész világról érkeztek zarándokok a templomhoz. Az Apostolok Cselekedetei fölsorolja: „pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok.” Amikor Péter arról beszélt ezeknek az embereknek, hogy ti keresztre feszítettétek Jézust, szíven találta őket ez a beszéd. Magukra ismertek.

 

Pedig ezek az emberek biztosan nem voltak ott Jeruzsálemben 50 nappal korábban húsvét ünnepén. Nem zarándokolnak el ilyen messziről kétszer. Mondhatták volna, hogy „Keresztre?! Jézust?! Mi?! Hiszen ott sem voltunk!”

 

Valóban, Jézust Kajafás és a főpapok, Pilátus római helytartó ítélték halálra, a szolgák feszítsd meg!-et kiáltoztak, a katonák megkorbácsolták és felszögezték. Kajafás és a papok a vallást felhasználva félelemben tartották az embereket, hatalmaskodtak rajtuk és kirabolták őket. Jézus életével és tanításával leleplezte hazug vallásosságukat, ezért meg kellett őt semmisíteni. Pilátust megfenyegették a papok, hogy följelentik a császárnál, ha nem ítéli el. Az életét mentette, ezért bár ártatlannak nevezte, halálra ítélte Jézust, és nyomatékul még meg is korbácsoltatta. A szadista katonák kéjjel kínoztak. Miért? Sérült emberek lehettek. Talán így álltak bosszút minden gyermekkoruk óta elszenvedett sérelmükön, minden megaláztatáson. A szolgák nem akarták, amit Jézus tanított. Éljetek, mit az ég madarai, legyetek a föld sója, hegyen épült város. Nem kellett az igazibb életnek az a lehetősége, amit Jézus megmutatott, amikor talpra állította a bénát, cselekvő képessé tette a tehetetlen sorvadt kezű embert. Nem akartak nem-szolgák lenni: nagylelkűnek, megbocsátónak lenni, felelősséget vállalni, nem másra mutogatni, nem mindig kifogásokat találni. Jó volt nekik így.

 

Kajafás, Pilátus, katonák, szolgák – ők végezték ki Jézust. Mégis pünkösdkor háromezren magukra ismertek, és nekünk is magunkra kell ismernünk Jézus keresztre feszítésének történetében. Kajafásban, Pilátusban, a katonákban, a szolgákban. A kereszten függő Jézus tükör, amelybe ha belenézünk, fel kell ismernünk, hogy ugyanaz az indulta, az a hajlam van bennünk, ami Jézust, az ártatlant bűnösnek kiáltotta, hogy magát mentse.

 

Kínos, ha valaki tükröt tart elénk. Karinthy Frigyes találkozás egy fiatalemberrel című novellájában az író elé lép egy 17-18 éves fiatalember, egykori önmaga, és szembesíti egykori eszméivel, álmaival, terveivel. Elétartja régi füzetét, amit egykor a szekrény aljában felejtett, és amiben egykori nagy tervei voltak. Kínos a szembenézés.

 

Dávid és Betsabé történetében a fiatalember Úriás, a hű katona, akinek feleségét elcsábítja Dávid. Dávid estig a palotájában heverészik, azután lányokat nézeget. Úriás ezzel szemben szolgáival a szabad ég alatt alszik és hajnalban kel. Ahogyan Dávid is tette ifjú király korában. Ez a fiatalember tükröt tart Dávid elé. Kínos, leleplező találkozás. Meg kell halnia. Jézusnak is meg kellett halnia.

 

Péter beszéde is kínos, leleplező. Az a logika ölte meg Jézust, ami szerint ti is éltek. Ott van bennetek az az indulat. Másra mutogattok, magatokat mentitek, ítélkeztek, és nem tudjátok, milyen lélek van bennetek. Milyen indulatok, félelmek, komplexusok. Krisztus keresztje leleplezi az önfelmentését, másra mutogatást, bűnbakkeresést. Tükröt tart elénk a kereszt, hogy Jézus halálát szemlélve szembesüljünk önmagunkkal. Szíven találta ez a beszéd azokat az embereket. Magukra ismertek, és ezt kérdezték: Mit tegyünk?

 

Péter első válasza: Térjetek meg! Vagyis nézzetek bele a tükörbe, és ismerjétek meg nyomorúságotokat. A megtérés eredeti bibliai szava, a héber súb, megfordulást jelent. Forduljunk meg a felelősséghárítás felől a felelősség vállalás felé. Mások okolása felől a szembenézés felé.

 

Péter második szava arra a kérdésre, mit tegyünk, hogy keresztelkedjetek meg! Gondoljunk arra, amit a keresztség jelent. Kifejezi, hogy Isten előtt semmink sincs. Üres kézzel állunk előtte, amink van, minden ajándék. Legyünk nyitottak ajándékok elfogadására, kérjük és várjuk a Szentlélek ajándékát.

 

Péter 3. válasza arra, hogy mit tegyünk, ez: Kapjátok a Szentlelket. Nem kell tehát semmit tenni a szíven talált embereknek. Azoknak, akik ezt kérdezik: Mit tegyünk? Várjátok, és kapjátok a Szentlelket.

 

A Szentlélek ajándékát, az erőt a megbocsátáshoz, a nagylelkűséghez. Bátorságot, hogy tudjunk változni és változtatni a másra mutogatás ördögi körén. Lelket, hogy tudjunk jó légkört teremteni magunk körül. A Szentlélek ajándéka az érzés is, hogy körülvesz minket Isten szeretetével. Ebben megnyugodva lehet ahhoz is bátorságunk, hogy bűneinket beismerjük.

 

évvel ezelőtt háromezren csatlakoztak először. Szíven talált, hálás emberek voltak. Belenéztek a tükörbe, látták nyomorúságukat. Kérték a Szentlelket, és a Lélek által életük folytonosan változott és körülöttük is változott. Ne szűnjünk meg mi sem várni, kérni, és a Lélek ajándékait hálával észrevenni. Ámen