Piliscsaba, 2010. június 6.

 

Igehirdető: Kézdy Péter

 

Római levél 10,12-17 Nincs különbség zsidó és görög között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja; amint meg van írva: "Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül." De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Így van megírva: "Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!" Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Ézsaiás mondja: "Uram, ki hitt a mi beszédünknek?" A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.

 

A hit hallásból van

 

Pál apostol Római levelének van egy alaptétele, amely nekünk, evangélikusoknak jelszó szerű alaptanításunk, az az ige, amely Luthert nagy felismeréséhez vezette. A Római levél 1. fejezetének 17. verse: Nem szégyellem az evangéliumot, mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva: Az igaz ember hitből fog élni.”

 

A mondat végét - az igaz ember hitből él - szoktuk idézni, és látjuk sokszor templomkapuk fölé írva, de mit jelent a mondat első felében ez: hitből hitbe. A písztisz görög szó fordítása áll itt, így van az eredeti szövegben: písztiszből písztiszbe. A písztisznek azonban gazdagabb a jelentése. Elsősorban bizalmat jelent. Azután azt is, ami a bizalom alapja – a megbízhatóság. Ahogyan a gyermek is akkor tud bízni a szülei szeretetében, ha az a szeretet megbízható, nem kell félnie attól, hogy esetenként nem számíthat rájuk, vagy nem tudja, mikor miért kap verést. Písztiszből písztiszbe, megbízhatóságból bizalomba – a kifejezés egyik fele Isten megbízhatóságáról szól. A másik fele a mi ebből fakadó bizalmunkról.

 

Ez a megbízhatóság pedig az, hogy Isten olyan amilyennek Jézus mutatta meg őt. Tanításával – legszebben a Tékozló fiú példázatával. Gyógyításaival, amelyekben megmutatta, hogy Isten akarata az, hogy az ember talpra álljon, teljes élete legyen, és erejével egészen közel van, karnyújtásnyira van, hogy aktivizálja az embert a gyógyulásra. És megmutatta életével, amely teljes élet volt, mert megmaradt végig az Istenbe vetett bizalomban.

 

Pál az egész Római levélben, a ma felolvasott igében is ezt a tételt fejti ki. A hit két oldalát. Az ember bizalmát, és bizalmának alapját, Jézus Krisztust.

 

Ma megkereszteltük Sára lányunkat, azért, hogy hálát adjunk, és azért, hogy kifejezzük, hogy szeretnénk, hogy Sárának legyen hite. Hogy tudjon bizalommal élni. Hogy a bizalomhoz erőforrást találjon Istenben, amilyennek őt Jézus megmutatta, a mennyei Atyában. Aki ha nem is menti meg a szenvedéstől, ahogyan Jézust sem mentette meg, de emberségének, tartásának alapja lehet. Társ, akivel kapcsolatban élhet, akit ha segítségül hív a nehéz döntésekben, bízhat abban, hogy jól dönt. Ha nehéz feladatok tornyosulnak előtte, erőt kap a feladathoz. Ha kudarcok érik, nem keseredik el. A sikerekben nem bízza el magát. Akivel kapcsolatban élve még több szeretettel tekint embertársaira és önmagára. A szenvedésben pedig békességet talál az Atyával. Szeretnénk, hogy legyen hite, hogy segítségül tudja hívni az Úr nevét, mert az maga az üdvösség, a gyógyulás.

 

De hogyan jut el a hit az emberhez, hogyan születik a hit? Nemrég egy konferencián az elvallástalanodás okairól gondolkodtak. Arról, hogy Magyarországon csökken a templomba járók száma, egyre kevesebb a keresztelő, konfirmáció, egyházi esküvő, de még az egyházi temetések száma is csökken. Blankenstein Miklós, az Esztergomi papnevelde igazgatója, a Regnum Marianum lelkiségi mozgalom egyik vezetője azt mondta, hogy korunkban a hagyományos népi vallásosságot fölszívja a szekularizáció. Népi vallásosság alatt azt értette, amikor még elvárás, konvenció volt elmenni a templomba, hátrányt jelentett, megszólták, ha valaki nem járt, nem járatta gyerekét hittanra. Ezt szívja föl a modern szekuláris világ. Régóta tart ez a folyamat, bár a 90-es évek elején, a rendszerváltáskor ennek a népi vallásosságnak volt még egy fellendülése. Többen jártak templomba és hittanra. De ez a növekedés nem bizonyult tartósnak, és most azt mérik a kutatók – például az Ifjúság 2000-2008 kutatásban – hogy a már nem vallásos fiatalok nem is a maguk módján vallásosok táborát növelik, hanem a teljesen érdektelenek táborát. Azt mondta az előadó, hogy nem baj, a kereszténység eredetileg is kicsiny volt. Most afelé haladunk hogy kis értelmiségi csoportokból áll majd a kereszténység. Ezzel nem értettem ott rögtön egyet, hiszen miért lenne egy diplomás jobb keresztény, de a beszélgetésből világossá vált, hogy nem a diploma teszi az értelmiségit, hanem hogy valakinek egyáltalán kérdései vannak, és hogy valaki ügyeket fontosnak tart, elköteleződik ügyek mellett, fontosnak tart közösségeket, elkötelezett tagja közösségének. A megszokásból, konvenciókból, csupán a származás okán egyházhoz tartozó tömegek helyett tudatos, elkötelezett keresztény emberek kis csoportjaiból áll lassan a kereszténység.

 

A hit nem beleszületés kérdése. Sára számára sem jelent előnyt, hogy evangélikus családba született, édesapja lelkész, édesanyjának és mindkét keresztszülőjének nagyapja is evangélikus lelkész volt.

 

Ezt az igazságot mondja ki Pál az igében. Nincs különbség zsidó és görög között. Vagyis a hit nem származás kérdése. Nem beleszületnek egyesek, akik üdvözülnek, mások kimaradnak, ők elkárhoznak. A hit hallásból van, nem származásból.

 

A protestáns teológia fontos tanítása ezen az igén alapul. Ezért van nálunk olyan komoly hangsúly az igén és az igehirdetésen. Ezért mondjuk el az Apostoli hitvallást vagy az igeolvasás vagy az igehirdetés után. Mert a hit hallásból, az ige hirdetéséből van. Mégis gyakran talán túl szűken értelmezzük ezt az igét, amiért azután a protestánsok sokszor esnek abba a hibába, hogy úgy érzik, hogy minden alkalommal prédikálniuk kell. Hiszen igehirdetés nem csak beszéd lehet. Lehet írás is. Maguk az evangéliumok is igehirdetések Jézus Krisztusról. De lehet művészeti alkotás és lehet valakinek az élete is igehirdetés. Inkább nyitottságra kell gondolnunk, amikor Pál hallásról beszél.

 

Szokták mondani, hogy azért van az embernek két füle és egy szája, mert sokkal fontosabb meghallani, kérdezni, a másikat megérteni próbálni, mint oktatni, kinyilatkoztatni. A Bibliai történetekben a hit halló, hallgató emberekben születik. Szólj Uram, hallja a te szolgád – mondja Sámuel. Jézus, amikor átlépi az országhatárt, először meggyógyít egy süketnémát, hogy ezzel szabaddá tegye a hit útját pogányok felé is. A beszélő, megmondó ember beszédére a pontok és felkiáltó jelek jellemzők. Az ilyen ember nem akar változni. A kérdező ember kiteszi magát a változásnak. Kiteszi magát annak, hogy egy beszélgetésben a másik ember hasson rá, hogy megértse a másik embert, lemondjon addigi ítéleteiről.

 

Egy ismerősöm szokta mondani: próbáljon nekem valaki úgy prédikálni, hogy abból ne vigyek haza semmit. Nála valóban születik valami az igehirdetésből.

 

A hit hallásból van, tehát nyitottságból. Kérdésekből. Ilyen kérdések lehetnek, amiket egy példamutató ember élete hív elő:

Honnan meríti az erőt ez az ember a bátorsághoz?

Honnan az ő bizalma? 

Honnan kap erőt ahhoz, hogy ilyen tisztességesen éljen, ellene mondjon a csábításnak, még saját kényelmének, érdekeinek is? 

Honnan az erő, amivel viseli a szenvedést és szembe tud nézni a halállal? 

És ha az ilyen embertől azt halljuk, hogy az ő erőforrása a bizalom Istenben Jézus Krisztus által, akkor a Krisztusról való beszéd megmozdít valamit bennünk, felkelti a szomjúságot az erő forrása iránt.

 

Legyünk ezért nyitottak, legyenek kérdéseink, hogy elérjen minket a Jézusról szóló ige. És legyünk az ige hirdetői, hogy ami a mi életünket gazdagítja, mások számára is az élet forrása lehessen. Ámen