Piliscsaba, Béthel 2012. december 26. rádiós istentisztelet

 

Igehirdető: Kézdy Péter

 

Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az ÚR lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az ÚR ismeretének és félelmének lelke. Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt,4hanem igazságosan ítél a nincstelenek ügyében, és méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában. Megveri a földet szájának botjával, ajka leheletével megöli a bűnöst. Igazság lesz derekának öve, csípőjének öve pedig a hűség. Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. A tehén a medvével legel, fiaik együtt heverésznek, az oroszlán pedig szalmát eszik, mint a marha. A kisded a viperalyuknál játszadozik, és az alig elválasztott gyermek a mérgeskígyó fajzata felé nyújtja kezét. Nem árt, és nem pusztít szent hegyemen senki, mert tele lesz a föld az ÚR ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja. Ézsaiás 11,1-9

 

Szertett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

 

Nagymamámnak Celldömölkön gyönyörű kertje volt. Virágok, zöldségágyások, gyümölcsfák, szőlő. Egy kis édenkert. Egyszer ezt a kertet elverte a jég. Hatalmas jéglabdák zúdultak le, vastagon, fehéren betakart mindent. Mintha nyáron behavazott volna a táj. A jég mindent letarolt. Tőből minden veteményt. Nagymamám, amíg tartott a felhőszakadás, nem is tudott kimenni, azután viszont a már olvadó jégdarabokból eltett néhányat a mélyhűtőbe, hogy amikor elmegyek hozzá, meg tudja mutatni. Egy hét múlva utaztam Celldömölkre, elővette a jégdarabokat, - tényleg hihetetlen nagyok voltak – utána körbevezetett a letarolt kerten, és mutatta, hogy  a letört növények gyökerénél már apró hatáskezdemények vannak. Hát nem csodálatos! - mondta. Pedig azt gondolta, hogy abban az évben itt már nem terem semmi. És már mindenütt hajt. És egyre csak azt ismételgette, ahogy vezetett körbe: „Hát nem csodálatos!”

 

Ézsaiás próféta jövendölésében kudarc és remény egyszerre jelenik meg. A megelőző fejezetekben sokat beszél kivágott fákról, fejszékről, pusztulásról, pusztulásra ítélt szőlőskertről. Elhagyott lesz a föld – mondja. 

Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről – egy kivágott fa képe ez. Dávid háza, amit kivágnak. A királyi ház, ahonnan minden király származott. Minden király Dávid leszármazottja volt Júdában. Csak Dávid gyökere marad meg. A betlehemi Isai Dávid apja volt. Onnan, egészen tőből vágatik ki a királyi család fája. 

A királyi ház kivágásra ítéltetett. Pedig Dávid utódaiba egy ideig olyan nagy reményét vetette Ézsaiás azokban a háborús években. Várta a irályi utód megszületését, hogy majd ő hozza el a békét az országba. Így jövendölt: „Egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk, az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten , Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme. Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában.”

De akkor csalódnia kellett Ézsaiásnak. Akitől addig várta, a királyi gyermek nem lett a Békesség Fejedelme. Örökösen háborúra készült és háborúzott. Nem volt igazság és méltányosság. A szegények csak zavartak. Viskóikat el kellett takarítani a városfalak mellől, amikor az ellenséges ostromra készültek. 

Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről – ebben a próféciában már nem szerepel Dávid utóda. Levágott fa képe ez. Mégis, ebben a csalódásban és kudarcban megszólal a remény. Ézsaiás rendíthetetlen reménykedő. A csalódásban is, kilátástalanságban is, pusztulásban is, ő reménykedik. 

Reménnyel lát. Nem rég olvastam egy teológus cikkét arról, hogy a középkori prédikációk eleven képei a pokolról és szegényes képei az üdvösségről, hogyan csökkentették a bizalom képességét, és ez a félelem hogyan öröklődött apákról fiakra. A modern ember védekezik a fenyegetés okozta félelemmel szemben, és inkább nem képzeli el a jövőt a halál után. Teljességgel a földi életre összpontosított. Így azonban lemond a reményről. Eltűnik a bizalom abban az Istenben, aki kezében tartja ezt a földi életet, és az életnek olyan érvényességet biztosít, amelyet a halál sem rendíthet meg. Nincsenek képeink a bizalomhoz. Nincsenek képeink a reményhez. Bezzeg a pokolhoz milyen gazdag fantáziánk van. 

Ézsaiás bizalommal és reménnyel lát a jövőbe. És milyen gyönyörű és gazdag képei vannak a remény kifejezésére. Mintha azt mondaná: Hát nem csodálatos! Nézd! Vesszőszál hajt ki! Az Úr lelke nyugszik rajta. A bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke. Az Úr félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt. Hanem igazságosan ítél a nincstelenek ügyében, méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában. 

Farkas, bárány, párduc, gödölye. Borjú, oroszlán. Egy kisfiú terelgeti őket. A kisded a mérgeskígyó felé nyújtja a kezét. Tele lesz a föld az Úr ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja.  Milyen csodálatos képek!

Megérintenek ezek a képek. Eddig Ézsaiás próféta koráról beszéltem, 2700 évvel ezelőtti történetről. De ezek a képek az ember örök vágyát és örök hiányát fejezik ki. Vágyat arra, hogy békesség legyen az országban, a nép részei között, és kisebb közösségeinkben, családunkban, gyülekezeteinkben, településünkön, baráti körünkben. Vágy és hiány, mert kibékíthetetlen ellentétek, bizalmatlanságok választanak el egymástól. Csoportok között nincs szóban állás. A különböző szocializációjú, különböző sorsú, különböző történelmi tapasztalatokat szerzett csoportok között nincs semmi empátia egymás iránt. Képtelenek megérteni a másik szenvedéstörténetét, a másik félelmét. 

Különböző gazdasági helyzetű csoportok között súlyos érdekellentétek húzódnak. Egyszerűbbnek gondolnák a másik elzavarását, mint figyelembe venni igényeiket, és bajlódni azzal.

Kibékíthetetlennek tűnő ellentétek. Mint a farkas és a bárány érdeke. És olyan mélynek és alapvetőnek tűnő ellentétek, mintha a gyökerei a bűnbeesésig húzódnának le, az ember és a kígyó történetéig az Édenkertben.  

Kibékíthető egyáltalán a farkas és a bárány, a kígyó és az ember?

Karácsony ünnepe van. Ézsaiás jövendöléseinek beteljesülését ünnepeljük. Jézusban gyermek született nekünk, fiú adatott nekünk, Békesség fejedelme. Jézusban vesszőszál hajtott ki Isai törzsökéről, az Úr lelke nyugodott rajta, bölcsesség és értelem lelke, tanács és erő lelke. 

Az agg Simeon így áldotta Istent, amikor bemutatták neki a csecsemő Jézust: meglátták szemeim üdvösségedet. 

Jézusban uralomváltás történt. Keresztelő János azt kérdezte Jézustól: Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk? Jézus azt válaszolta: Mondjátok meg Jánosnak, amit láttok és hallotok: a vakok látnak, a bénák járnak, süketek hallanak, leprások tisztulnak meg, halottak támadnak fel, és a szegényeknek hirdettetik az evangélium. 

Uralomváltás történt. A gonosz hatalma megtört. Nem kötöz meg többé. De mi valósult meg abból, amit Ézsaiás megálmodott oly gyönyörű képekben? Bölcsesség és értelem? A nincstelenek ügye, a szegények dolga? A kisfiú, aki a borjút és az oroszlánt terelgeti? A kisded, aki a mérgeskígyó felé nyújtja a kezét? Az együtt legelő farkas és bárány? 

Testvéreim! Most valósul! A mindenkori jelenben valósul. Valósult Ésaiás számára, valósult az agg Simeon számára. Valósul itt és most. És ehhez nem királyra, kormányra, új rendszerre kell várni, hanem Jézus Krisztusban bennünk és közöttünk valósulhat meg. Mindenkor valósul Jézus születése, a hajtás sarjadása. 

Valósul bennük , amikor a bennünk élő, magunk alkotta fenevadak, farkasok és medvék, akiktől félünk, már nem fenyegetik a kisfiút, aki egykor voltunk, nem félemlítik meg, és nem korlátozzák többé, hanem a kisfiú szelídíti meg és terelgeti ezeket a bennük lakó fenevadakat. 

Valósul, amikor van szemünk meglátni az uralomváltást. Hogy a vakok látnak, a sánták járnak. Ahogyan egy vers írja, a fiatalon meghalt evangélikus lelkésznő, Andorka Eszter verse – aki mozgássérült emberekkel és nevelőintézetis fiatalokkal foglakozott:

Hallottam és láttam

hogy vakok kiállítást rendeznek,

a tolókocsik táncolnak,

Munkanélküliek közalapítványt tesznek,

Pénzbehajtók iskolásgyerekekké lesznek, 

És Lakatos Jézus életrajzát írják, 

Akik még emberben sohasem hittek. 

 

Valósul Ézsaiás reménye közöttünk, ahogyan arról valaki a Szélrózsa Evangélikus Ifjúsági Fesztiválon 4 évvel ezelőtt. Egy kerekasztal beszélgetés volt Hol a határ címmel. Az egyik vendég elmesélte, hogy hogyan köteleződött el a hajléktalanok ügye mellett. Amennyire szavaira emlékszem... Elítélte és haragudott ezekre az emberekre. Aztán egyszer a Keleti pályaudvar környékén, amikor egy járdán fekvő embert akart kikerülni, annak arcában Jézus arcát látta meg.

 

Születés és uralomváltás itt és most történik, bennünk és közöttünk. Hogy Jézusban másképpen tudjunk tekinteni magunkra és egymásra. Hogy tudjuk a letarolt kertben örömmel meglátni a hajtásokat. A karácsony itt és most történik. Minden reménytelen helyzetben, kudarcban és halálban, még nem látjuk, de új hajtás sarjad. Ámen