Piliscsaba, 2013. 10. 06. Jn 5,1-17

 

Igehirdető: Kézdy Péter

 

Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

 

A 38 éve beteg ember és Jézus találkozásának történetében először az emberről, azután Jézusról gondolkodjunk. 

Ami először feltűnik ennek az embernek a viselkedésében, azok a kifogásai és hárítása. Jézus kérdésére, - „Akarsz-e meggyógyulni?” - nem az válaszolja, hogy akarok, hanem arról beszél, hogy ez miért nem sikerülhet: „Uram, nincs emberem, aki bevigyen a tóba.” Amikor a farizeusok számon kérik, hogy miért viszi az ágyát szombaton, emberünk, rögtön elhárítja a felelősséget: „Az mondta, hogy vigyem az ágyamat, aki meggyógyított.” Amikor pedig később találkozik Jézussal a templom területén, emberünk elmegy, és feljelenti Jézust a farizeusoknál. 

Szinte a szemünk előtt van ennek az embernek a széttárt karja, és hárító kézmozdulata: nem tehetek róla, nem én voltam, én nem is akartam az egészet. 

Emberi tulajdonság ez, annyira, hogy a Biblia így jellemzi az alapbűnt, az első ember bűnét, mindannyiunk bűnét. Amikor Isten megkérdezi az embert: Talán ettél arról a fáról? Az ember válasza: az asszony volt, akit te adtál mellém; a kígyó volt. Okolja a másik embert, a kígyót, még az Istent is, mert ő adta mellé az asszonyt. Hárítás, tagadás, projekció – az önfelmentés formái, és hozzá a kézmozdulat. Nagyon emberi, ahogy ez a 38 éve beteg viselkedik. Amikor hittanos gimnazista gyerekeknek egyszer felolvastam a történetet, és kérdeztem, hogy mit szólnak hozzá, azt mondták: „ez hülye”. Mert nem azt válaszolja, hogy akarok, arra a kérdésre, hogy akarsz-e meggyógyulni; mert másra mutogat, amikor a farizeusok számon kérik; mert jelenti a hatóságoknál, hogy Jézus volt az. Ugye könnyen elítéljük, pedig mindannyiunkról szól ez a történet. Az ember önfelmentéséről, hárításáról.

Ugyanakkor esendősége, vagy mondjuk úgy, bűnössége mellett azonban nagyon érthető is ez az ember. 38 éve beteg. Milyen élete volt? Egy pár hetes betegség is kikezdi az ember türelmét, pár hónapos betegség az életkedvét, hitét. 38 év elteltével mit remélhetett ez az ember? Mit várhatott az élettől? 

Megérthető ez az ember azért is, mert mindenben igaza van. Nincs emberem – mondja. És biztosan így is volt. Ismerjük ezt a helyzetet. Hogy a betegséggel, szorult helyzettel még megbirkózna az ember, ha lenne segítsége. Elég lenne az emberek figyelmessége. Egy kis segítség ott a medence partján. A közöny sokszor visszataszítja azt is, aki megpróbálna fölállni. Az a hozzáállás, hogy oldja meg maga; miért nem fordul a megfelelő szervezethez; miért nem segítenek azok, akiknek kötelessége lenne. Igazságtalan a világ, amelyben nincs embere a gyógyvizű tó mellett fekvő 38 éve beteg embernek. Igazságtalan egyáltalán az élet. Miért kell valakinek 38 éve betegen feküdnie? És igazságtalan maga az Isten is, akinek az angyala időnként fölkavarja a vizet, hogy egyes szerencsések meggyógyuljanak. Mintha szelektálna az Isten – a természet csodájában egyesek részesülnek, mások kimaradnak abból. 

Eddig az emberről volt szó. Aki hárít, mentegetőzik. Aki igazságtalannak tapasztalja az életet, a világot, és Istent. De van egy másik valóság. Egy másik lehetőség, amely felülmúlja ezeket a körülményeket. Az ember nincs magára hagyva, kapcsolata lehet Jézussal.

Jézus odalép az ember mellé, hogy új élettel ajándékozza meg. Odalép, és odalépése felülmúl minden más körülményt. Közösségét ajándékozza az embernek, akkor is, ha mulasztások terhelik. Közössége felülmúlja a világ igazságtalanságát. Ebben a közösségben nincs szelekció, ebben mindenkinek része lehet. Új valóságban lehet részünk. Jézus mellénk lép, hogy közösségünk lehessen vele. 

Jézussal közösségben lenni – ez olyan lehetőség, ami örömmel és méltósággal ajándékoz meg. Öröm és méltó élet lehetősége átélni annak közösségét, aki így szól: Az én Atyám munkálkodik, én is munkálkodom. Nem kell többé azt éreznem, hogy nincs emberem, nem kell magamra hagyottan éreznem magam, mert kapcsolatom van azzal a Jézussal, aki munkálkodik. Az ő szavára figyeljünk most. 

Így szól az emberhez: Akarsz-e meggyógyulni? Súlyos betegségben szenvedőknél tudjuk, hogy mennyire sokat számít, hogy az ember akar-e meggyógyulni. De nem csak a gyógyulásban döntő, hanem a betegség hordozásában is. Betegen is, de akarni élni. És nem csak betegségben, hanem minden beteg helyzetben megkérdez Jézus. Akarsz-e változtatni és változni? Akarod-e, hogy a helyzet megváltozzon? Akarsz-e tenni valamit azért, hogy jobb legyen? Akarod-e, hogy egy kapcsolat jobb legyen? Vagy jobb, egyszerűbb, kényelmesebb így, mert lehet azt mondani, hogy a körülmények, és a másik ember tehet a rossz helyzetről, és felmenthetem magam. Ha azt mondom: akarok – ezzel felelősséget vállalok magamra. 

Másik szava Jézusnak: Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj! Az egyik ravennai templom mozaikja úgy ábrázolja ezt a történetet, mintha a bethesda tavi beteg keresztként vinné az ágyát. Vedd az ágyadat – eszünkbe juttatja Jézus szavát: aki énutánam akar jönni, vegye fel keresztjét, és kövessen engem. Vedd az ágyadat, vedd fel keresztedet., vedd fel sorsodat, vállald fel életedet, vállald a döntéseket, vállald a felelősséget, vállald, hogy megtedd, amire képes vagy, és belásd, amire nem. Kelj fel – az Újszövetségben a feltámadás szava ez. Jézust követni azt is jelenti, hogy a keresztúttal a feltámadás útján is követjük őt. Ő visz minket ezen az úton, ha vállaljuk sorsát, ő részesít minket feltámasztásában is. 

Mindenféle körülmények korlátozzák életünket. De Jézusban lehetőségünk van a körülményeken túl a megbékélésre, örömre, értelmes életre. 

Két héttel ezelőtt meghalt Hermann Margit testvérünk a Silóban. Ő 33 évig volt súlyos beteg. Mégis mindenki mindig békés és derűs embernek ismerte őt. Akart meggyógyulni. Akart dolgozni. A Fébé egyesület kötetében arról ír, hogy sosem szerette a sajnálkozást, hogy „de kár érte, pedig milyen aranyos, kedve, szép kis teremtés.” Ír arról, hogy tanult, és munkát szerzett, és hogy milyen nagy volt édesanyjával az örömük, amikor a Silóba költözhettek. Házassági csalódásáról is megbékéléssel írt: „Eljutottam arra a pontra, hogy mér nem tusok haraggal gondolni rá. Örülök az új életének, családjának, gyermekeinek. Az élet megy tovább. Örülök minden napnak, amelyet édesanyámmal ebben a lakóközösségben élhetek.” És így fejezi be: Bízom az Úrban, hogy ő továbbra is megsegít.”

Jézusban lehetőségünk van a körülményeken túl a megbékélésre, örömre, értelmes életre. És magunk mellett tudhatjuk Jézust, amikor a halállal kell szembenéznünk, hogy vele túllássunk a halálon. 

Az aradi vértanukra emlékezünk ma. Példával szolgálnak szavaik, amelyeket kivégzésük előtt írtak le. Ezek közül most két részletet olvasok föl. Damjanich János így imádkozott:

Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára!

 

Lázár Vilmos feleségének írta: Ezekben találd fel minden földi boldogságodat, ezekben összpontosítsd szeretetedet, és az Isten kebledbe fogja önteni a vigasztalás malasztait – és arra törekedj is, ezt kívánja nyugodalmam a másik világon, melynek rejtélyei előttem nemsokára megnyílnak!

 

Végül Jézus harmadik szava így hangzik történetünkben: „Menj el, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb nem történjék veled.” 38 éve volt beteg. Történhet ennél rosszabb? Történhet. Ennek az embernek, aki nem akart meggyógyulni, mentegetőzött és hárított, úgy látszik, erre oda kell figyelnie. Nem a betegség a legrosszabb. Hanem a lelki magány. 

Jézus választás elé állít. Választhatod ami nem élet: a szombatot, előírásokat megtartani, de nem akarni gyógyulni; felelősséget hárítani, kifogásokat találni, mást okolni. De választhatod az Életet: akarni gyógyulni, kockázatot vállalni, áldozatot vállalni. Ebben Jézus társunk lesz, mellénk lép, közösségével ajándékoz meg, hogy az ő sorsában osztozzunk, részesítsen feltámadásában. Ámen