Piliscsaba 2013.09.08.

Igehirdető: Kézdy Péter

 

Ézsaiás 29,17-19 Már csak kevés idő van hátra, és a Libánon kertté válik, a kert pedig erdőnek látszik. Azon a napon a süketek is meghallják az írás beszédét, a vakok szemei pedig látni fognak a homály és a sötétség után. Újra örömüket lelik az alázatosak az Úrban.

 

2Kor 3,4-6 Ilyen bizodalmunk pedig a Krisztus által van Isten iránt. Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van. Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk.

 

Lukács evangéliuma 16,13-16 „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Hallották mindezt a farizeusok is, akik pénzsóvárak voltak, és kigúnyolták őt. Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti igazaknak tartjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri a szíveteket. Mert ami az emberek előtt magasztos, Isten előtt utálatos.” „A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta az Isten országának örömhírét hirdetik.”

 

Ki az én Uram?

 

Mit jelent az, hogy életemnek ura van, hogyan találhatom meg uramat, hogy egyedül őt szolgáljam teljes szívemből, lelkemből és elmémből? Ezeken a kérdéseken késztet elgondolkodásra a mai ige. Ebben a gondolkodásban két hitvallási iratunknak, Luther Márton Kiskátéjának és Nagykátéjának a gondolatmenetét követem. 

 

A Kiskátéban, a Hiszekegy második hitágazatának, a Jézus Krisztusról szóló résznek a magyarázatában Luther ezt írja: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az én Uram, aki engem, elveszett és bűnös embert megváltott: minden bűntől, a haláltól és az ördög hatalmából megszabadított és magáévá tett, ... hogy egészen az övé legyek, az ő országában  ő alatta éljek és őt szolgáljam.”

 

A hangsúlyt Luther egy szóra teszi: az én URAM. Az, hogy uram van, teljes odaadást kíván. Nem egyszerűen engedelmességet. Nem egy olyan Úr ő, akinek vannak bizonyos elvárásai, amit teljesíteni kell, de azonkívül a magánéletben a magam ura vagyok. Hanem teljes odaadást kíván. Érzelmi és akarati odafordulást. Egész személyiségünk irányultságát. Mai igénkben Jézus szava is ezt kívánja: „Nem szolgálhattok két Úrnak. Mert a szolga vagy az egyiket szereti, a másikat gyűlöli; vagy az egyikhez ragaszkodik, a másikat megveti.” Erős érzelmi töltésű szavak: szereti-gyűlöli. És erő akarati töltésű szavak: ragaszkodik-elveti. Az, hogy Uram van, meghatározza érzelmeimet, gondolataimat, irányítja cselekedeteimet, megragadja egész személyiségemet, abszolút igényt jelent. 

 

A Kiskáté után most a Nagykátét idézem: Az első parancsolat magyarázatában ezt írja Luther: „Isten az, akitől az ember minden jót vár, akihez minden bajban menekül, akiben egyedül bízik és szíve egyedül rajta csüng. ... Csak azt ne engedd, hogy máson csüngjön és máson pihenjen meg a te szíved. ... Mindenkinek az az istene, igaz vagy hamis isten, akin vagy amin a szíve csüng, akiben bízik, és akitől minden jót vár.” Leggyakoribb hamis isten a mammon. Akinek a mammon az istene, annak szíve az anyagiakon csüng, az lesz az üdvössége. Ha van pénze és javai, a mennyben érzi magát, ha nincs, kétségbe esik és elcsügged. Hasonlóképpen lehetnek hamis istenek az ember bölcsessége, tudománya, jó kapcsolatai, pártfogója, hírneve, hatalma, kinek ez, kinek az. Ha megvan, az maga az üdvösség. Ha hiányt szenved benne, akkor elhagyta istene vagy távol van, kétségbe esik és elcsügged. 

 

Arról ír azután Luther, hogy a bálványimádás nem egyszerűen az, hogy az ember egy képet állít fel, és azt imádja. Hanem az a szív ügye, hogy miben bízunk, miben reménykedünk, és várunk attól minden jót. Bálvánnyá válhat ezért a mammon, ha bizalmunkat abba vetjük, szívünk azon csüng, az határozza meg egész irányultságunkat. Ugyanígy minden bálvánnyá válhat, ha abba vetjük bizalmunkat, gondolkodásunk meghatározója lesz. Bálvánnyá válhatnak eszmék, még a legnemesebb eszmék is. Vagy a munka, hivatás, életstílus is. Mindenre vonatkozik: Senki sem szolgálhat két úrnak, Istennek és a mammonnak, Istennek és a törvénynek vagy bármi másnak. 

 

Ki a mi Urunk? „Jó vizsgáld meg szívedet – folytatja Luther – és majd meglátod, egyedül Istenen csüng-e vagy nem. Ha olyan a szíved, hogy csupa jót remél Tőle, különösen nyomorúság idején, sőt Istenen kívül mindenről le tud mondani, és mindent tud nélkülözni, akkor az egy igaz Isten a te istened. Viszont, ha máson csüng, inkább vár attól jót és segítséget, mint Istentől, s nem fut hozzá hanem menekül Tőle, amikor rossz dolga van, akkor valami más, hamis istened van.” 

 

Vizsgáld meg szívedet: Luther nemcsak arra gondol, hogy egyedül Istenen csüng-e, hanem, hogy tőle minden jót remél. Elsősorban a bajban derül ez ki. Tudunk-e úgy benne bízni, hogy a bajban is reménnyel éljünk, és jót várjunk, a gondban is derűvel éljünk?

 

Vizsgáld meg szívedet: Mit remél? Mi köti le? Amikor reggel felkelsz, milyen gondolatok foglalkoztatnak? Hogyan tekintesz munkádra, embertársaidra? 

 

Luther a magyarázat összefoglalásában végül azt írja: „Istentől kapott javainkat csak úgy használjuk, ahogyan a cipész használja munka közben tűjét, árját, fonalát, és azután félreteszi. Vagy ahogyan a vendég használja a szállást, az eledelt, a fekvőhelyet: tehát csakis ideiglenes szükségletére, mindenki a maga életrendjében Isten rendelése szerint, és semmiképpen ne engedje, hogy bármi is ura vagy hamis istene legyen.”

Hallatlan szabadság szólal meg ezekben a mondatokban. A megváltott ember szabadsága. Aki tud valamiért elköteleződni, szeretni, odaadással dolgozni, de anélkül, hogy uralkodna rajta Luther szavaival a bűn, a halál, az ördög. Vagyis saját korlátai, személyiségének árnyoldalai, félelmei, önigazolási kényszerei, sérelmei, vágyai - mindez összefoglaló szóval a bűn. 

 

Uralkodna rajta az elmúlás fenyegetése, a halál, ami minden rajtunk uralkodó félelem mélyen van. 

 

És minden más minket fenyegető hatalom – amiket együtt így lehet nevezni: az ördög hatalma. 

 

Nem uralkodhat rajtunk, mert Krisztus megváltott a bűntől, haláltól, az ördög hatalmától. Szabadok lehetünk, szabadon elköteleződhetünk, lehetünk még a mammonnak is használói, jó sáfárai, de nem szolgái. És minden másnak is elkötelezettjei, de nem szolgái: törvénynek, eszméknek, hivatásnak, családnak. 

 

Derű és szabadság. Akinek Krisztus az Ura, e kettő jellemző rá. Hogyan valósul ez meg? Hogyan találjuk meg Urunkat, amikor annyi minden fogva tartja éltünket? Szeretnénk őáltala élni, őt szolgálni, derűben és szabadságban, mégis uralkodik rajtunk a bűn, a halál, az ördög. Hogyan találunk megváltást? 

 

Az egyik válasz erre a legfontosabb kérdésre, hogy az Úr, akit szolgálnunk kell, és szolgálni szeretnénk, valójában maga szolgál nekünk. Nemrég hunyt el Bízik László lelkész, aki egy időben itt a Béthelben az egészségügyi gyermekotthon igazgatója is volt. Élete vége felé börtönlelkész volt. Akkor írta a következőket: „Amikor egyszer jutalmat kaptam, s illett mondani: „Hazámat szolgálom!”, én hozzátettem, „Hazámat és Istent szolgálom!” Különösebb balhé nem lett belőle, tudomásul vették. Később azonban én kezdtem el töprengőzni szavaimon: mi az, hogy Istent szolgálom? A kifejezés megfelelője az „istenszolgálat” /Gottesdienst/, azaz én szolgálom Istent. Rendben is van. Ám a birtokosviszony-szerkezet megenged egy másik értelmezést is, hogy tudniillik Isten szolgál nekünk, /Gott dienst uns/.

 

Én most erre az értelmezésre szeretném fordítani a figyelmet. Nekem gyakran elegem van a szolgálatból! De legyen áldásul mindegyikőnknek az az idő, amikor végre nem kell senkit se szolgálnunk, hanem nekünk szolgál az Isten azzal, hogy képessé tett szeretni! Ne szolgáljunk se családot, se gyülekezetet, se fogvatartottakat, se hazát! Én még templomba se megyek. Csak ülök a stégen, s hallgatom a halak csobbanását, a szél suhogását meg a nád zörrenését. 

 

Engedjük meg, hogy a Jóisten is tegye a magáét, s ne akarjunk mindent elvégezni. Hagyjuk, hogy ő szolgáljon! Párunk élete, gyermekünk mosolya, szeretteink ajándéka, kialvásunk, semmittevésünk mind az ő szolgálata. 

 

Ma már az ismert „Hazámat és Istent szolgálom!” helyett így mondanám: Hazámat szolgálom, és boldogan hagyom, hogy időnként a Jóisten szolgáljon nekem!”

 

Amikor Urunkat keressük, a nekünk szolgáló Urat keressük. Hagyatkozzunk rá!

 

Végül a másik válasz arra, hogy hogyan találjuk meg Urunkat, az hogy ő keres minket. Az igében Jézus még Isten országának eljöveteléről beszél. Elközelített az Isten országa. Egészen közel van, itt van, hogy átvegye az uralmat, és át is fogja venni az uralmat. Ez az örömünk és ez reményünk alapja. Ez a remény szólalt meg az oltár előtt felolvasott igében Ézsaiás prófétánál: „Már csak kevés idő van hátra, és a Libánon kertté válik, a kert pedig erdőnek látszik. Azon a napon a süketek is meghallják az Írás beszédét, a vakok szemei pedig látni fognak a homály és a sötétség után. Újra örömüket lelik az alázatosak az Úrban.”

 

Újra örömüket lelik az alázatosak az Úrban. Ámen