Piliscsaba, 2014. 01.12. 

Igehirdető: Kézdy Péter

 

Pál levele a rómaiakhoz 1,18-25  Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot. Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük, hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett. Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek, és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték emberek és madarak, négylábúak és csúszómászók képével. Ezért kiszolgáltatta őket az Isten szívük vágyai által a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét. Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen. 

 

A Teremtő imádása

 

Egy évekkel ezelőtt készült tévéműsort láttam most Kovács Imre és Tóth Márta lelkészházaspárról. Teológus koromban egyhetes hospitáláson voltam náluk Vönöckön, kísértem szolgálatukat még Kemenesmihályfán és Kemenesmagasiban. Azon a héten rengeteget tanultam tőlük hitről, hivatásról. Kovács Imre azóta meghalt. A műsorban Tóth Márta arról beszélt, hogy minden napját úgy kezdi, hogy kimegy a határba, a kemenesi dombokra nézni a napfelkeltét. Nézi a földeket, az eget, és gyönyörködik Isten teremtésében. Ez az ő reggeli imádsága. 

 

Weöreös Sándor, akinek születése 100. évfordulóját ünnepeltük, így dicséri az Istent Ima című versében: 

 

Köszöntelek a folyók zúgásával,

a felhő-arcú hegyekkel, a hegy-forma fellegekkel,

a gong-alakú csillagokkal,

köszöntelek a szivárvánnyal, az éj minden tüzével,

és végül az ámulatos nap-ragyogással:

mind a tiéd! valamennyiben itt vagy,

akkor is, ha szenderegsz és úgy is, ha leszállsz hozzánk váratlanul

s a teremtmények seregének megvilágítod újra meg újra

kerek pajzsaidat, eleven mezőkön és rideg mérföldköveken heverőket,

egyszerűségük örök titkában, nyíltságuk rejtelmében,

miket állandó ittlétük miatt

oly könnyen, szüntelenül feledünk.

 

Luther Márton harcai közepette a Teremtőben gyönyörködik. Ősszel jelent meg leveleinek válogatott kiadása 700 oldalon, a készülő 12 kötetes Luther sorozat második megjelent köteteként. Egyik levelében írja: 

„Mert tomboljon a Sátán az övéivel, csak kinevetem, míg a kerteket azaz a Teremtő áldásait szemlélem, és gyümölcseiket az ő dicsőségére élvezem.”

 

Pál apostol igénkben ilyen szavakkal ír Isten imádásáról: Isten dicsőítése, áldása, imádása, szolgálata. Az imádás ennek az igének a közepe. Gazdag jelentésű szó. Tóth Márta, Weöreös Sándor, Luther számára a Teremtő imádása jelent bizalmat, ráhagyatkozást, hálát, belefeledkezést, önátadást, gyönyörködést, alázatot, tiszteletet, könnyedséget, szabadságot és engedelmességet. Mindez az ő imádságuk. Az imádság szó imádást jelent. Mindennapi imádságunknak ilyennek kellene lenni. Isten-imádásnak. Benne való gyönyörködésnek. A Teremtő dicsőítésének és áldásának. Azonban, ahogyan Weöres Sándor írta – oly könnyen, szüntelenül feledjük, és imádságunkból hiányzik a bizalom. Nem imádás lesz imádságunk, hanem valami más. 

 

Pál azt írja, hogy a hitetlen ember, a nem Istenre hagyatkozó ember a teremtményt imádja a Teremtő helyett. De lehetséges-e ez? Bármilyen teremtmény kiválthat-e ilyen csodálatot  és hódolatot, örömet, bizalmat, ráhagyatkozást? Adhat-e olyan nyugalmat és szabadságot, amilyenről Luther beszélt, hogy tomboljon csak a Sátán az övéivel, kinevetem. 

 

Ha el is feledkezünk Istennek olyan mindennapi dicséretéről, ahogy Weöres Sándor imádkozik;

ha más gondok foglalnak is le, minthogy reggelenként a határban napfelkeltét nézzünk;

ha engedünk is a kísértőnek, és fontosabbnak tartunk Istennél teremtményeket, köztük magunkat is,

az a tisztelet csak gyenge pótcselekvés Isten imádása helyett. Az aranyborjú története groteszk karikatúráját adja ennek a pótcselekvésnek. A Sínai hegy alatt a nép ékszereiből, karperecekből, és fülbevalókból öntött magának egy borjút, amikor elkészült körbetáncolták, és azt mondták: „Ez hozott ki minket Egyiptomból”

 

Sok minden van, ami minden figyelmünket leköti, amivel érzelmileg azonosulunk, de ez mind csak torzó, karikatúra, pótcselekvés Isten imádása helyett. Sohasem fogja megadni azt az örömet , szabadságot, nyugalmat, amelyet Isten imádásában átélhetünk. Hanem csak egyre nagyobb hiányt okoz. A pénz imádata csak egyre fokozza a vágyat. Önmagunk elismertetésének a vágya csak még elégedetlenebbé és nyugtalanabbá tesz. A biztonság keresése valamilyen tekintély tiszteletében nem csökkenti a szorongást és a bizonytalanságot. Az Istenre való teljes ráhagyatkozás helyett lehet kicsit ebben bízni, kicsit abban bízni. A az csak gyenge utánzata, pótléka a teljes bizalomnak. Mint a drogfüggőnek, megmarad a nyugtalanság, boldogtalanság, elégedetlenség, szorongás. Amit úgy él át az ember, hogy Isten haragja van rajta. Isten haragja van életén. Nem tud boldog lenni. 

 

Miért imádja mégis az ember a teremtményt és nem a Teremtőt? Miért kapkod minden máshoz, és nem hagyatkozik teljes bizalmával Istenre? A Biblia szóhasználatával a Sátán sokféle alakban elválasztja gátolja az embert. 

 

Amikor Tóth Mártát hallgattam, arra gondoltam: hát persze, neki már nagyobbak a gyerekekei, megteheti, hogy hajnalban napfelkeltét néz. Külső körülmény ez, mint sok más is, ami akadályoz minket az Isten-imádatban. De vannak, és fontosabbak a belső körülmények, lelkünk nyugtalansága, amelyek elválasztanak minket Isten imádatától. 

 

Most két megjelenési formáját említem annak, ahogyan a Sátán az embert el akarja választani Istentől, a benne való hittől és bizalomtól. Ezt mondja Ádámnak és Évának: „Olyanok lehettek, mint az Isten. Ezt akarja ő megakadályozni.” Ezért  bizalmatlanság és féltékenység ébred az emberben, amiért inkább a kezébe akarja venni a dogok irányítását a bizalom helyett. 

 

A másik arca a Sátánnak a Szentírásban a sok arca közül, amikor Jób történetében ezt mondja az Istennek:”Vedd el mindenét, amije van, akkor majd káromol téged. Az életéért mindent odaad, add a kezembe, és nem fog többé dicsérni téged.” Luther betegségében és depressziójában ezt írja levelében: „Krisztusomat szinte teljesen elveszítve hányódtam a kétségbeesés és istenkáromlás örvényében és viharában. Ne hagyd abba az értem való imádkozást, ahogy én sem teérted. Azt hiszem, a küszködésem másoknak sem érdektelen.” „Azt kérem csak, és kérjed te is velem együtt, hogy tegyen bár az én Krisztusom tetszése szerint, csak attól óvjon meg, hogy hálátlan legyek, és ellene forduljak annak, akit eddig lelkesen és szenvedélyesen prédikáltam és imádtam. A Sátán új Jóbot akar. Krisztus azonban így szól majd hozzá: „Életét kíméld meg!” (Jób 2,6) Nekem pedig ezt mondja: Én megsegítelek téged!” (35. zsoltár) Remélhetem még hát, hogy bűneim fölötti haragja nem tart örökké.” Sátán tehát sokféle formában el akar választani a Teremtő imádásától, és mi Weöres Sándor szavaival olya könnyen, szüntelenül feledjük őt. Elmarad az imádságunk, vagy imádságunk nem imádás lesz, hanem panasz vagy kívánságaink sorolása vagy hála eredményeinkért, sikereinkért, sorsunk jobbra fordulásáért, de nem hála a Teremtőnek a teremtés szépségéért. 

 

Krisztusra szorulunk, akiről az oltár előtt fölolvasott igében Ézsaiás próféciáját hallhattuk: „A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki. Ezt mondja az Úristen ,aki az eget teremtette, kiterítette és szilárddá tette a földet, és növényt sarjasztott.” A megrepedt nádszál és a füstölgő mécses azt jelenti, hogy a gyengeség és szenvedés nem tőle elválasztott helye. A Sátán, amikor azt mondja, hogy „olyanok lesztek, mint az Isten”; és amikor azt mondja, hogy ha Jób beteg lesz és kifosztott, nem imádja az Istent; az a karja mondani, hogy a gyengeség és a betegség Istentől elválasztott helye. De a Krisztusban beteljesült ézsaiási prófécia azt ígéri, az az örömhíre és vigasztalása, hogy nem tőle elválasztott hely, hanem éppen itt, éppen ebben az állapotodban lehet őt imádni, benne bízni, ráhagyatkozni, átélni az önátadást, gyönyörködést, könnyedséget, szabadságot, belefeledkezést, hálát, alázatot, engedelmességet,. Ámen.