Evangélium:

Amikor pedig János a börtönben hallott Krisztus cselekedeteiről, ezt üzente neki tanítványaival: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus így válaszolt nekik: „Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.” Amikor azok elmenőben voltak, elkezdett Jézus beszélni a sokaságnak Jánosról: „Miért mentetek ki a pusztába? Szélingatta nádszálat látni? Ugyan miért mentetek ki? Puha ruhákba öltözött embert látni? Hiszen akik puha ruhákat viselnek, a királyok palotáiban vannak. De hát miért mentetek ki? Prófétát látni? Azt láttatok, sőt - mondom néktek -, prófétánál is nagyobbat. Ő az, akiről meg van írva: Íme, én elküldöm előtted követemet, aki elkészíti előtted az utat. Máté evangéliuma 11,2-10

Textus:

Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. Én pedig a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy ti hogyan ítélkeztek felettem, vagy más emberek hogyan ítélkeznek egy napon; sőt magam sem ítélkezem önmagam felett. Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de nem ez tesz igazzá, mert aki felettem ítélkezik, az Úr az. Egyáltalában ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet. 1Kor 4,1-5

Elvárások

Sokszor okozunk magunknak felesleges aggodalmat a gondolattal, mások mit gondolnak rólunk. Összefüggenek ezzel hasonló gondolatok: másokhoz képest milyen vagyok; elégedett vagyok-e magammal; milyen vagyok; mint szülő, megfelelően nevelem-e gyermekemet; hasznos, értékes ember vagyok-e; munkámban, hivatásomban jónak számítok-e?

Elvárásokat támasztunk, elvárásoknak akarunk megfelelni. Ádvent, karácsony felerősíti ezeket az elvárásokat: Legyen időnk távolabbi hozzátartozóinkat is meglátogatni, a lakást rendbe hozni, az ünnepet előkészíteni, jusson figyelmünkből, türelmünkből mindenkire, és legyen szép és boldog az ünnep.

Eltölthet a szomorúság és csalódottság, hogy ez a karácsony nem lesz olyan, amilyennek szeretnénk, amilyenek a régi karácsonyok voltak. Gyász, betegség, kudarcok sötétítik el. Keresztelő Jánosról szólt az evangéliumi ige. Keresztelő János Isten országának a beköszöntét várta és hirdette. Most Heródes börtönéből üzen Jézusnak: Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk? Csalódás hangzik a kérdésében: lehet, hogy nem volt értelme a küldetésének? Tévúton járt? Börtönben van, a halálra felkészülten, de kétségekkel: jó úton járt-e, helyes volt-e a várakozása. Ez az ő kétségekkel teli ádventje. Eközben odakint a vakok látnak, a sánták járnak, a szegényeknek hirdettetik az evangélium. Máshol ünnep van, csak az ő börtönében nincs. Mégis Jézus Keresztelő Jánost nevezi a legnagyobbnak. Egészen közel van ő az Isten országa eljöveteléhez, Isten egészen közel van hozzá. Nem az eredményeinken, sikereinken múlik az Úr érkezése életünkbe. Az Isten titka, hogy mikor és hogyan részesít kegyelméből. Nem rajtunk múlik az ünnep teljessége, a csoda átélése. Mi, Pál apostol szavaival szolgák és sáfárok vagyunk. A mi feladatunk csak a hűség.

Egy gyermeknevelésről szóló könyv címe: Az elég jó szülő. Arról szól, hogy sok szülő aggódik, megfelelően, jól neveli-e a gyermekét. Mert tudja, amiben a pszichológiai irányzatok megegyeznek, hogy az első éveken nagyon sok múlik. Nem akarja akkor elrontani. De eléggé egyedül vannak a szülő, mert felbomlott a régi nagycsalád, ahol közel voltak a nagyszülők, unkatestvérek, nagynénik, nagybácsik, ahol mindig volt a családban kisgyermek, és a leendő szülők már gyermekkorukban szert tettek egy magabiztosságra abban, hogy hogyan bánjanak egy kisgyermekkel. A modern szülő magára maradt, közben pedig hisz a tudományban, ezért a legjobb szakkönyveket keresi, és igyekszik azoknak megfelelni. Azokhoz méri magát, hogy mindent jól csinált-e.

Bruno Bettelheim könyve arról szól, hogy nem kell tökéletesnek lenni. Nem elvárásoknak kell megfelelni. A kapcsolat a fontos. Hogy a szülő legyen a gyermekével, figyeljen rá. Az empatikus szülő az elég jó szülő. Sokszor éppen az elvárások akadályozzák meg hogy a szülő kapcsolatban legyen a gyermekével. Mert ahelyett, hogy rá figyel, azon aggódik, hogy milyennek kell lenni. Ezért a gyermek nem a szülő együtt érző tekintetével találkozik, amelyben ráismerhetne saját érzéseire, hanem egy aggósó idegent lát, aki magával van elfoglalva.

Pál apostol tulajdonképpen azt mondja, legyünk elég jó Krisztus-követők. Egyszerűen elég jó emberek. A szolga és a sáfár feladata csak az, hogy legyen hűséges. Legyen kapcsolata Istennel. Ahogyan a szülő feladata nem az, hogy azon aggódjon, rajta múlik, mi lesz ebből a gyermekből, és ne az elvárásoknak akarjon megfelelni, Krisztus szolgái és sáfárai se azt nézzék, hogy megfelelnek-e elvárásoknak. Isten kegyelme nem rajtuk múlik. Nem rajtuk múlik a csoda, a vigasztalás, az üdvösség. Krisztus szolgái csak legyenek hűségesek Istenhez, legyen kapcsolatuk vele. És az az Isten fogja őket elég jónak tartani, akivel kapcsolatuk van.

Keresztelő János Jézusra mutatott, és azt mondta: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.” Aki magával van elfoglalva, vagy abba a hibába esik, hogy rossznak tartja magát, és az eredménytelenségével igazolva látja ezt. Vagy abba a hibába esik, hogy jónak tartja magát, és az eredményeivel látja ezt igazolva. De a Krisztus-követő ne az eredményei alapján mérje magát. Mert a csoda, az üdvösség, a vigasztalás mind Istenen múlik. A mi feladatunk hűségesnek lenni, Jézust követni, vele lépést tartani.

A követés során átélünk kereszteket és feltámadásokat. Lehet, hogy közben nem látjuk az eredményt. Nehéz lépést tartani Jézussal. Néha előre szaladnánk, lassúnak érezzük az Istent. Néha követhetetlennek tartjuk, lemaradunk. De még csak az sem elvárás, hogy elmondhassuk, vagy látható legyen, hogy együtt tudunk lépni vele. Nincs elvárás. Csak lehetőség. Lehetőség arra, hogy vele kapcsolatban legyünk. Imádságban reflektáljunk, végig gondoljuk követésünket, sietéseinket és lemaradásainkat. Azt, hogy mi az Ő célja mindazzal, ami történik velünk, mi a célja velünk.

Végül Pál arról beszél, hogy ahogyan Isten titkai nem a mi kezünkben vannak, úgy az ítélkezés sem. Isten az, aki egyedül látja a Lélek belső titkait. Elrejtett dolgainak, amelyeket eltakartunk magunk elől, és jó mélyre elrejtettünk, mert nem akarunk tudni róluk. Isten látja cselekedeteink színét és fonákját. Az ítéletet, hogy milyennek látnak engem, és milyennek látom magamat, bízzuk arra az Istenre, akiben a hívő ember elfogadó Istenre talál. Ő elég jónak látja az őrá hagyatkozó embert. Ámen