Piliscsaba református templom 2016. augusztus 20. szombat

A Bibliaolvasó Útmutató igéje a mai napra Ézsaiás próféta könyve 57,15-19:

Ezt mondja a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik, szent az ő neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét. Mert nem örökké perlek, és nem vég nélkül haragszom, hiszen elalélna előttem a lélek, az emberek, akiket én alkottam. Megharagudtam a haszonlesés bűne miatt, haragomban megvertem őt, és elrejtőztem. Ő pedig elpártolt tőlem, és a maga esze után járt. Láttam útjait, mégis meggyógyítom és vezetem őt. Vigasztalással fizetek neki és gyászolóinak. Megteremtem ajkán a hála gyümölcsét: Békesség, békesség közel és távol! Ezt mondja az ÚR: Meggyógyítom őt!

Haszonlesés

Ézsaiás próféta könyvének utolsó fejezetei a Krisztus előtti 6. században, Izraelben elhangzott prófétai szavak. A Babiloni fogság utáni korban, amikor Izrael népe végre újra hazájában élhetett, a hosszú fogság után, ahol három generáció élt távol a hazájától, távol a templomtól, idegenek között – végre újra otthon, végre újjáépíthetnék az országot. Jeruzsálemet, a templomot a Sion hegyén, végre Isten törvénye szerint élhetnének zavartalanul. Isten törvénye szerint lehetnének Isten népe, ahol védik a szegények, özvegyek, árvák méltóságát. Ahol az Isteni jogrendszer része az elengedés esztendeje, 50 évenként az utódok visszakapják az elszegényedett nagyszülők elzálogosított földjét, így nem végleges az elszegényedés, van új esélye a fiataloknak. Ma így mondanánk, van esélyegyenlőség, társadalmi mobilitás.

Mégis, más helyzet tükröződik Ézsaiás könyvéből, és még más, késői ószövetségi könyvekből, ebből a korból. Az, hogy elmaradt az öröm, a fellélegzés, elmaradt a fogság utáni Izrael lelki újjászületése. A templom újjáépítése sem haladt, de amire Ézsaiás panaszkodik, a szolidaritás hiánya, az önzés és kizsákmányolás, adósrabszolgaság a népen belül.

Ebben a felolvasott igeszakaszban két szó, ktt szemlélet áll egymással szemben: a haszonlesés és a hála. Ebben a két szóban ragadható meg a kor rossz lelkiállapota. Így ír Ézsaiás: „Megharagudtam a haszonlesés bűne miatt.” De: „Láttam útjait mégis meggyógyítom, és vezetem őt. Vigasztalással fizetek neki, megteremtem ajkán a hála gyümölcsét.”

Sok mindenben hasonlít a mostani korunk Izráel fogság utáni korához. 25 éve szabadon élünk. Ha korlátozzák is ezt a szabadságot külső körülmények, mégis összehasonlíthatatlanul szabadabban, mint a kommunista diktatúra korszakában. Anyagilag is jobban élünk, és ahogyan a perzsák pénzt adtak Izráel népének a templom újjáépítésére, Magyarország is sok pénzt kap, amelyből sok minden újjáépül. Az ország lelkiállapota mégsem javult, amelyet sokféleképpen lehetne megragadni, más szavakkal is, de mai igénk szavával is: haszonlesés.

Haszonleső választópolgárok választanak haszonleső politikusokat. Az elmúlt 25 évben a választásokat olyan kérdések döntötték el, mint a benzin ára, az ingyenes utazás, a 300 forintos vizitdíj, a rezsicsökkentés. Politikai haszonszerzés szempontjából tekintenek emberekre, akár a hattáron túli magyarokra, akár a hazájukból elüldözött menekültekre. Haszonleső vállalkozók szerzik meg a pályázati pénzeket, hasznosság szempontjából osztják baráti újságíróknak a kitüntetéseket, érdek vezérelt beszédeket mondanak az ünnepeken.

Lehetne folytatni a sort, de csak a mindig-másokra-mutogatást folytatnánk. Van azonban a haszonlesésnek egy rejtettebb, rafináltabb módja, amellyel nem szívesen nézünk szembe, nehogy magunkra ismerjünk. Amikor jótetteink, alázatosságunk mögött valójában elismerés iránti vágyunk rejlik. A vágy, hogy elfogadottak legyünk, hogy értékeljenek az emberek, és magunkat is hasznosnak, értékesnek érezhessük. Sokszor húzódik meg az önzetlenség, áldozatosság mögött ilyen vágy, és ha őszinték, talán szigorúak vagyunk, azt mondhatjuk, ez már nem is önzetlenség. Érdek húzódik mögötte. De ha nem vagyunk olyan szigorúak, mondhatjuk azt is, miért ne. Miért ne hozhatna ki Isten jót esendő emberi vágyainkból. A baj csak az, hogy elmarad az öröm. Nem születik igyekezetünkből megelégedettség, vigasztalás, a lélek békessége. Amelyről Ézsaiás ír: „Megteremtem ajkán a hála gyümölcsét. Békesség, békesség közel és távol.

Isten kétféle arcáról ír Ézsaiás. A magasztos és felséges Istenről, aki örök hajlékában lakik, szent az ő neve. Elérhetetlen magassága és szentsége. És a megtört emberhez lehajló Istenről, aki felüdíti a megtörtek szívét azoknak, akik érzik haragját, érzik, hogy hasztalan az erőfeszítésük, önmagukban nem találják meg a békességüket, nem terem gyümölcsöt életük. A gőgösök számára Isten ismeretlen marad, a fellegekben marad, nem ismerik meg vigasztalását. Az önmaga felett kétségbe esett, Isten irgalmáért könyörgő embernek azonban nem marad elérhetetlen.

Mária így dicséri az Istent a Magnificatban: „Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel. Éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel.” A megtört, megalázott emberhez lehajó Istent Jézus Krisztusban ismertük meg.

A Krisztus keresztjére tekintő ember önmagára ismer. Lelepleződik haszonlesése, hogy átértékelődjön élete. Megteremtődjön ajkán a hála gyümölcse. Tudjon ajándékként elfogadni mindent, amit Istentől kapott. Ne a befektetés-haszon, megéri-nem éri meg, tartozik-követel koordináta rendszerben képzelje el életét, kapcsolatát Istennel és az emberekkel, hanem az ajándékozó, őt ingyen, elvárás nélkül szerető Istennel legyen kapcsolata. Hogy ebből a megajándékozottságból éljen, ebből a szeretetből tudjon adni erejéhez mérten embertársainak, közösségeinek, gyülekezetének, nemzetének. Tudjon hálás lenni a körülötte élőkért, egyházáért, gyülekezetéért, az elődök örökségéért, az országért. Tudjon hálával ünnepelni. Ámen