Piliscsaba, 2016.12.04.

Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk. A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját. Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére. Mert mondom: Krisztus a zsidóság szolgájává lett az Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket. A népek pedig irgalmáért dicsőítsék az Istent, ahogyan meg van írva: „Ezért magasztallak téged a népek között, és nevednek dicséretet éneklek.” Ezt is mondja: „Örüljetek, népek, az ő népével együtt.” És ezt is: „Dicsérjétek, ti népek mind, az Urat, és dicsőítse őt minden nép.” Ézsaiás pedig így szól: „Hajtás sarjad Isai gyökeréből, és népek uralkodójává emelkedik: benne reménykednek a népek.” A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által. Pál levele a rómaiakhoz 15,4-13

Fogadjátok be egymást

Ádventről ádventre Eltelt egy év, ismét ádvent van. Ismét meggyújtjuk a gyertyát a koszorún, ádventi énekeket éneklünk, készülünk a karácsonyra. De az egyházi esztendő ünnepről ünnepre tartó körforgása nem egyszerű ismétlődés, hanem spirális, előre tartó körmozgás. Vezetnek minket az ünnepek, az ádventi és böjti várakozások, karácsonyi és húsvéti eljövetelek, minden vasárnapi vigasztaló, irányító, üdítő igék. hogy évről évre földi életünkben egyre nyíltabbá váljunk Isten előtt, közelebb kerüljünk hozzá és általa önmagunkhoz és egymáshoz.

Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére. Nem kevesebbet kér Pál apostol, mint hogy olyanok legyünk, mint Krisztus. Krisztusivá váljunk. Földi időnk célja ez: a krisztusivá válás lépcsőjén lépéseket tenni, emelkedni hozzá, emelkedni Istenhez.

Hasonlóan parancsolja az embernek már Mózes törvénye: Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok. (3Móz 19,2) És így tanít Jézus: „Ti azonban legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt5,48)

Betarthatatlannak hangozhatnak az Írásnak ezek az igéi Mózestől az evangéliumon keresztül Pálig, de nem görcsös perfekcionizmusra szólítanak föl, hanem az emberi élet célját jelölik ki: lépésről lépésre, ünnepről ünnepre, tapasztaltról tapasztalatra, szenvedésről szenvedésre hasonlatosabbá válni Istenhez. Egyre jobban megérteni azt az Istent, akiről a Szentírás tanít.

Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket. Az igének ez a központi mondata sem egy perfekcionista elvárás. Hanem azt a növekedést jelzi, hogy ahogyan egyre jobban megértjük Krisztus befogadását életeseményeinken keresztül, úgy válunk mi is hozzá hasonlóvá, egyre befogadóbbakká.

Egymást. Tavaly, 2015-ben ez az ige volt az év igéje evangélikus egyházunkban. Több írást is lehetett olvasni az Evangélikus Életben, az evangélikus.hu-n a befogadás fontosságáról, szegényekről, hajléktalanokról, menekültekről. Pál szava azonban itt, a Római levélben mégsem az idegenek befogadásáról szól. Arról is tanít a Szentírás máshol, de ezen a helyen, - és itt és most nekünk is - másról szól. Fogadjátok be egymást a gyülekezetben – írja Pál a római gyülekezet tagjainak. A Római levél megírásának oka egy konfliktus volt a gyülekezetben. Klaudiusz császár egy rendelettel kiutasította a zsidókat Rómából. Az Apostolok Cselekedeteiben is szó van erről, így került Aquila és Priszcilla Korintusba, akik ott Pált befogadták. A római gyülekezet zsidóból lett keresztény tagjainak is távozniuk kellett, csak a pogánykeresztények maradhattak. Néhány év múlva a császár a rendeletet visszavonta, a zsidók visszatérhettek Rómába. (Aquillát és Priszcillát is Pál már Rómában köszönti a levél végén.) A gyülekezetben ekkor konfliktus keletkezett. Addigra a pogánykeresztények a maguk szokásait vezették be. Az ige abban a helyzetben a gyülekezet zsidókeresztény tagjainak befogadásáról szólt, és szól mindenkor a másképpen gondolkodó, más szocializációjú keresztény testvérek befogadásáról a gyülekezetben.

Ennek az elfogadásnak az alapja az, hogy Krisztus elfogadott bennünket. Lehet, hogy sok mindenben különböző emberek vannak együtt a gyülekezetben. A zsidó és a hellenista akkoriban két külön világ volt. Nem volt átjárás, egy zsidó nem lépte át egy hellenista házának a küszöbét. Számára egy pogány étkezés tisztátalannak számított. Képzeljük el mit jelentett abban a világban, hogy a keresztény gyülekezetben zsidók és pogányok egy úrvacsorai asztalnál ültek!

A különbségek ellenére egyek voltak abban, és egyek ma is a keresztények, hogy mindannyian Krisztustól megragadott emberek. Még az is lehet, hogy Krisztustól megragadottságukat is másképpen élik át és fogalmazzák meg. De Krisztusban egységük van. Nem az ő megfogalmazásuk és átélésük egységes, hanem Krisztus egy.

Emberré lett. Ádvent van. Krisztus hozzánk érkezését ünnepeljük. Ő az, aki befogad. Benne ismertük meg Isten elfogadását. Benne Isten igent mondott emberi életünkre. Születésével, emberré lételével, jelentéktelen emberek jelentéktelen életébe érkezett. Nem Rómába, a Birodalom fővárosába, nem Jeruzsálembe, a kultuszi székhelyre érkezett. Hanem galileai földművesek és halászok közé. Nem különült el. Tisztátalanná vált, hogy elfogadja a mi életünket. Gondoljunk bele, milyen jelentősége van annak, hogy a szent Isten emberré lett, asszonytól született, véresen, magzatmázasan jött a világra. Isten belebocsátkozott a mi életünkbe.

Jézus azután tudatosan is tisztátalanná vált értünk. Leprásokkal érintkezett, bűnösökkel ült egy asztalhoz. A kis emberek kis életével törődött. Bajlódott az érteltlen tanítványokkal, legelső csodája Péter anyósának meggyógyítása. Amikor Jeruzsálembe zarándokolt, sokan követték, hogy együtt vonuljanak be a városba, de ő megállt a jerikói vaknál, bár a tanítványok rászóltak a vakra, hogy ne zavarja a mestert. Azokkal volt dolga, akik melléje rendeltettek. Fogadjátok be egymást a gyülekezetben – mondja Pál. Azokat, akik mellétek rendeltettek.

Ahogyan Krisztus is befogadott titeket. Ebben váljatok hasonlatossá Istenhez. Hogy a népek, akik a gyülekezetet látják, meglássák az irgalmas és türelmes Istent, a vigasztalás és reménység Istenét. Legyen a gyülekezet a világ világossága, hegyen épült város, mai szóval így mondanánk, legyen a gyülekezet kontraszttársadalom.

Remény.Türelemre int Pál. Mert nem tudunk egyik pillanatról a másikra Istenhez hasonlatossá válni. Ádventről ádventre, karácsonyról karácsonyra, húsvétról húsvétra érthetjük meg egyre inkább Isten türelmét irántunk, és válhatunk egyre inkább türelmessé.

És türelemre int Pál abban az értelemben is, hogy tűrjük el, ez a világ nem tökéletes. Ahogyan Jézus türelmes volt tanítványaival, mert reménységgel tekintett rájuk, mert reménységgel tekintett az Élet Istenére.

A reménységről írja Varga Gyöngyi: Hiszem, hogy a remény elnyűhetetlen, kiolthatatlan, mint a szeretet. … Tudom, hogy az a dolgunk, hogy továbbadjuk a reményt másoknak: tiszta és szép mozdulatokkal, hiteles szavakkal, bátor tettekkel. Tudom, hogy ő él és mi is élhetünk mind. Hiszem, hogy a remény élet -útitársunk. Hiszem, hogy segít túllátni a kétségeken, szűk élet-látóhatárunkon. Hitet ajándékoz a holnap vállalásához, az élet vállalásához. Ámen.